Béres történelem

A "Béres" köztudottan az egyik legismertebb és legtiszteltebb márkanév Magyarországon. A Béres Gyógyszergyárról is tudható, hogy nem szokványos cég: arca van. Nevét a legendás hírű feltalálóról Id. Dr. Béres Józsefről kapta, akinek világhírű találmányára építkezve az elmúlt 25 év során egy nemzetközi rangú vállalkozás nőtt fel, melynek a család irányítása mellett a globalizálódott piaci versenyben is sikerült megőriznie függetlenségét, hitelességét, népszerűségét és emberközpontúságát.

A Béres termékek ma minden településen megtalálhatóak, és a legfiatalabbaktól a legidősebbekig sok millióan ismerik és használják őket. A legendás találmány, mely köré mára egy cégcsoport és tucatnyi termékből álló kínálat épült fel, a Béres Csepp. A készítmény 1972-ben született, egy rendkívüli tehetséggel megáldott kutató, Id. Dr. Béres József hosszú és kitartó munkájának betetőzéseképpen.

A Béres Csepp egyedülálló, különleges nyomelem-pótló készítmény, mely az emberi szervezet normális működésének a fenntartását, illetve annak helyreállítását segíti elő, javítja a szervezet természetes védelmi rendszerének, az immunrendszernek a működését, valamint eredményesen alkalmazható tumoros betegségek kiegészítő terápiájában a betegek általános állapotának és közérzetének javítására. A beteg ember minden reményt adó szálba belekapaszkodik, így a hetvenes évek elején megszületett cseppek jótékony híre is gyorsan terjedt. Béres Józsefet egyre többen keresték fel otthonában a világ minden tájáról, és a kutató – mert az emberek megsegítése érdekében alkotta meg cseppjeit – dacolva a hivatallal, ingyen adta őket a segítségért hozzá fordulóknak, a sok-sok daganatos betegnek.


Hosszú volt a küzdelem, rögös az elismertetés útja, de végül a betegek és humanisták óriási nyomására 1978-ban engedélyezték a Béres Csepp hivatalos kereskedelmi forgalomba kerülését. A család számára azonban hamarosannyilvánvalóvá vált, hogy a Béres Csepp terjesztését, népszerűsítését és hivatalos elismertetését üzleti vállalkozás formájában lehetséges csak hatékonyan elvégezni. 1989-ben, a politikai változásokkal egyidejűleg megalakulhatott a Béres Részvénytársaság. Nem sokkal ezután a televízió bemutatta a Béres Józsefről és cseppjeiről szóló, sokáig titkolt és tiltott dokumentumfilmet, mely a cseppeket egy csapásra ismertté tette. Végeláthatatlan sorok kígyóztak a Béres Cseppet árusító boltok előtt, és a készítmény megkezdte az azóta is töretlenül felfelé ívelő pályáját.

 

Béres József cseppjeit ma nap, mint nap százezrek alkalmazzák immunrendszerük erősítésére, millióknak jelent biztos segítséget a különféle betegségből való lábadozás idején, vagy a műtétből való felgyógyulás során.

A Béres Cseppet 2000-ben hivatalosan is gyógyszerré minősítették, feltalálóját id. dr. Béres Józsefet 2002-ben az ország legrangosabb tudományos elismerésével, a Széchenyi-díjjal tüntették ki, és szobra 2008-ban bekerült a legnagyobb magyar gyógyítók közé a Magyar Orvostörténeti Múzeumba. Hatalmas elismerés, hogy legendás készítménye, a Béres Csepp, 2013-ban hivatalosan is bekerült a hungarikumok közé.

 

A Béres Csepp sikere és a "Béres" márkanév rendkívüli népszerűsége arra ösztönözte a tulajdonosokat, hogy tovább építsék és fejlesszék a vállalkozásukat. A kezdeti egyetlen termék, a Béres Csepp mellé mostanra további 74-féle készítmény sorakozott fel, melyek Magyarországon és a régió országaiban kerülnek bevezetésre.

 

A vállalat rendkívül büszke arra, hogy elhivatott munkája eredményeként három termékpiaci szegmensben piacvezető pozíciót sikerült megszereznie. A roboráló szerek piacán a Béres Csepp, a multivitamin készítmények piacán az Actival termékcsalád és a C-vitaminok között a Béres C-vitaminok piacvezetők. A Béres Egészségtár termékcsalád Porcerő és Szemerő készítményei a második legnagyobb szereplők a piacaikon.

 

A fejlődést mutatja, hogy az 1989-es alapításkor még alig 10 főt számláló kisvállalkozás, mára közel 500 főt foglalkoztató vállalatcsoporttá terebélyesedett.


Az alapító, id. dr. Béres József tudományos és emberi példája, miképpen a múltban, úgy a jövőben is útmutatóként áll fia, dr. Béres József előtt, aki 2000 óta tölti be a Béres Gyógyszergyár elnöki székét. Felesége Béres Klára az igazgatóság tagja, a vállalat kommunikációs igazgatója, valamint elnöke a Béres Alapítványnak, mely több mint 20 éve teljesíti alapítójának, id. dr. Béres Józsefnek nemes szándékát, segíti a rászorultakat, támogatja az oktatást és a kultúrát.

© Copyright 2012 Béres Gyógyszergyár Zrt.

Increst Communication

Irány a webáruház

Webáruház

Tovább