Elismeréseink

A Béres megalakulása óta konzekvens értékrenddel, kiemelkedő szakmai munkával, tisztességes üzletpolitikával dolgozik. A jól végzett munkát, az átgondolt fogyasztói és szakmai kommunikációt dicsérik az elmúlt években kapott jelentős kitüntetések, elismerések.

Béres vezetők díjai

Id. Dr. Béres József alapító

 

Béres József szobor

Szobrot állítottak id. dr. Béres Józsefnek a Záhonyi Kandó Kálmán Közlekedési Szakközépiskola, Gimnázium és Dr. Béres József Kollégium aulájában. Az egész alakos szobrot Bodnár Attila Sándor, az intézmény igazgatója és dr. Béres József, vállalatunk elnöke avatták fel ünnepélyes keretek között.

2015. április 17.

 

Béres József szobor

Egész alakos szobrot állítottak id. dr. Béres Józsefnek szülővárosában Záhonyban 2014 szeptemberében. A Széchenyi-díjas kutató szobrát és az ugyanakkor átadott, uniós támogatásnak köszönhetően megvalósult szabadidőparkot dr. Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter, Háda Imre Záhony polgármestere és dr. Béres József a Béres Gyógyszergyár elnöke avatták fel.

2014. szeptember

 

Béres terem

A Nyugat-magyarországi Egyetem Közgazdaságtudományi Kara 2014. szeptember 9-én tartotta ünnepélyes tanévnyitóját Sopronban, melynek keretében a közgazdaság-tudományi kar új előadóterme a Béres terem nevet kapta. A kétszáz fős tantermet dr. Béres József, a Béres Gyógyszergyár Zrt. elnöke adta át a hallgatóságnak ünnepélyes keretek között.

2014. szeptember 09.

 

Dr. Béres József laboratórium

Hoffmann Rózsa köznevelésért felelős államtitkár id. dr. Béres Józsefről elnevezett biológia-, kémia- és fizikalaboratóriumot avatott fel a Kisvárdai Bessenyei György Gimnáziumban, mely a gimnáziumi tanulókon kívül még tizenkét általános iskola számára biztosítja a természettudományok magas szintű oktatását. 

2014. március 28.

 

Dr. Béres József Általános Iskola

Budapest III. kerületi Önkormányzatának képviselő testülete 2012 májusában egyhangú szavazással döntött arról, hogy a korábban Keve-Kiserdei Általános Iskola felvegye dr. Béres József, a Béres Csepp megalkotójának nevét. A névadó ünnepségre 2012. szeptember 21-én az általános iskolában került sor, melynek keretében felavatták az iskola bejáratánál elhelyezett, Béres Józsefet ábrázoló bronz domborművet, mely Búza Barna szobrászművész alkotása.

2012. szeptember 21.

 

Árpád pajzs posztumusz elismerés
A 2007-ben, Árpád fejedelem halálának 1100. évfordulója alkalmából alapított díjat évről-évről olyan hét közéleti személynek adományozzák, akik munkásságukkal és életvitelükkel, nemzetünkhöz való ragaszkodásukkal arra érdemessé váltak.
2012. július 07.

Kisvárdai Béres József park

A Béres Csepp feltalálásának 40 éves jubileumát köszöntve Kisvárda Önkormányzati Képviselőtestülete városi ünnepséget rendezett, melynek keretében felavatták a legendás feltalálóról elnevezett parkot a település szívében.
2012. április 27.

 

Béres Csepp park

Szolnok Város Önkormányzata és a Béres Gyógyszergyár, a Béres Csepp születésének 40. évfordulója alkalmából, a nagy közmegbecsülésnek örvendő kutató, id. dr. Béres József tiszteletére gyógyivókutat állíttatott Szolnokon. A szoborcsoportba ölelt gyógyvizű ivókút egy közel két évvel ezelőtt kiírt pályázat győztese, Miklya Gábor, pécsi szobrászművész munkája. A három részből álló kompozíció központi eleme az éppen lehulló csepp – dr. Béres József életművének legfontosabb része –, amely egyre nagyobb térbeli és időbeli kiterjedésben körkörös hullámokat vetve hirdeti a megérkezés tényét és a tovaterjedés, a jövő erejét. A gyógyvizet adó Béres-kút, mely akárcsak Béres József legendás életcseppjei, a természet gyógyító erejét nyújtja a hozzá fordulóknak. A nemes kőbe faragott műalkotás méltó helyre talált a Tisza parton, az újjáépített, gyönyörű Verseghy parkban.
2012. március 19.


Dr. Béres József Egészségügyi Centrum

A Nagyhalász és Ibrány városok között elhelyezkedő Dr. Béres József Egészségügyi Centrum 2011. június 1-jén kezdte meg működését, és közel 28.000 ember részére biztosít megfelelő járóbeteg szakellátást. A 16 szakorvosi rendelés mellett ultrahang-, labor-, röntgendiagnosztika, fizioterápia és gyógytornakezelés, illetve egyéb kiegészítő szolgáltatások /optika, gyógyászati segédeszköz bolt, audiológia/ teszik teljessé az egészségügyi szolgáltatást, a közel 1500 m2-es modern épületben. 

2011. június 01.

 

Heim Pál Egészség Díj
Heim Pál professzor dédunokája, a híres gyermekgyógyász tiszteletére díjat alapított, melyet a szakma jeles képviselőinek ad át évente egyszer. 2010-ben a díj alapítója a Heim Pál Egészség Díj egyik különdíját szakmai munkája megbecsülésének kifejezésére és életpályájának elismerésére id. dr. Béres József részére adományozta.
2010. december 22.

Béres József domborműves emléktábla
Készült születésének 90. évfordulója alkalmából, Kisvárda Városi Könyvtár. Búza Barna szobrászművész alkotása.
2010. február 07.


Béres József sétány
Szolnok megyei jogú város Közgyűlésének határozata alapján a Verseghy park és a Tisza folyó által határolt közterület ezentúl a tiszteletben álló tudós emlékére, Dr. Béres József nevét viseli. A Szolnok Város Napja 2009. rendezvénysorozat keretén belül a város ezzel tisztelgett a 20 éves évfordulóját ünneplő Béres Zrt. alapítója előtt.
2009. szeptember 01.

 

Béres József Tudományos Ismeretterjesztő Társulat Kisvárdai Egyesület
A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bíróság bejegyezte a Béres József Tudományos Ismeretterjesztő Társulat Kisvárdai Egyesületet.
2009. február 11.

 

Emlékszoba a szolnoki gyártóüzem épületében

A feltaláló születésnapjához kötődően a Béres Gyógyszergyár Zrt. szolnoki telephelyén megnyílt a Béres József Emlékmúzeum, melyet ifj. dr. Béres József és Szalay Ferenc, a város polgármestere avattak fel.
2009. február 06.


Mellszobor a Semmelweis Orvostörténeti Múzeumban

2008. február 7-én a Semmelweis Orvostörténeti Múzeumban a magyar orvostudomány nagyjainak szobrai között elhelyezték dr. Béres József, a Béres Csepp megalkotójának mellszobrát. Küzdelmes élete során szembeszállt a meg nem értéssel, irigységgel, szakmai féltékenységgel, mert küldetése volt: az emberi élet védelme. A szobrot a múzeum főigazgatója dr. Kapronczay Károly és ifj. dr. Béres József avatták fel.
2008. február 07.


Emléktábla egykori munkahelyén
Dr. Béres József emlékére egykori munkahelyén, Kisvárdán a Teichmann Telepen emléktábla került kihelyezésre.
2007. szeptember 03.


Béres József Terem
Az anarcsi Általános Iskolában id. dr. Béres József tiszteletére termet neveztek el, melyet emléktábla hirdet.
2007. szeptember 01.

Pro Comitatu Díj
Szabolcs-Szatmár-Bereg Megye Közgyűlésének díja a megye fejlődésének elősegítése, felemelkedésének előmozdítása, hírnevének gyarapítása érdekében kifejtett tevékenysége elismeréseként.
2007. május 01.

 

Emléklap a lakitelki találkozó szervezőitől

A lakitelki találkozó szervezőitől a 20. évforduló alkalmából.

2007. január 01.

 

Vitézi Jubileumi Kereszt
A Történelmi Vitézi Rend díja az 1956-os forradalom és szabadságharc 50. évfordulója alkalmából.
2006. december 01.


Szent Rita Díj
A Nagycsaládosok Országos Egyesületének díja a kilátástalan helyzetű gyermekekért megsegítésére folytatott tevékenységéért.
2006. május 01.

 

A Vitézi Rend Arany Nemzetvédelmi Keresztje Vitézi Ékítménnyel

A Vitézi Rend kitüntetése a magyarságnak tett szolgálatáért.

2006. március 01.

 

Vitézi Rend tagja

A Vitézi Szék javaslatára felvételt nyert a Vitézi Rend tagjai sorába a hadszíntereken, illetve a nemzet szabadságáért vívott harcokban vitézségének és nemzeti érzéseinek kiváló tanúbizonyságáért.

2005. szeptember 17.


Hűség a Hazához Érdemrend Nagykeresztje
Az Igazolt Magyar Szabadságharcos Világszövetségének elismerése a rendszerváltozás óta tanúsított erkölcsi tisztaságáért, abból fakadó tiszteletet érdemkő magatartásáért, cselekedeteiért, amelyekkel a hazához való hűségét, példamutató nemzeti öntudatát bizonyította.
2004. augusztus 20.

 

Lónyay Menyhért Emlékérem

A Magyar Tudományos Akadémia Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Tudományos testülete kitüntetésben részesíti id. dr. Béres Józsefet, Nyíregyháza város ügyének előbbre viteléért, Nyíregyháza és a megye fejlődéséért, a megyeszékhely újjászületésének 250. évfordulóján.

2003. szeptember 27.

 

A Gyémánt Pajzs 3000 Nemzetközi Lovagrend Lovagja

A Gyémánt Pajzs 3000 Nemzetközi Drog és Erőszakellenes és Ifjúságvédelmi Alapítvány elismerése - id. dr. Béres József lovagias magatartásával, szakmai tudásával, áldozatkész segítségnyújtásával bizonyította, hogy "az egyén kötelessége a közösség szolgálata". 

2003. július 04.


Év Vállalkozója Díj
A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége az "Év Vállalkozója" díjjal tüntette ki dr. Béres Józsefet kiemelkedő eredményeiért és közéleti tevékenységéért.
2002. december 11.


Üzleti Tisztességért Díj
A Rotary International karitatív-humanitárius szervezet Európában elsőként dr. Béres Józsefnek ítélte oda az Üzleti Tisztességért Díjat, mert "életműve a legmagasabb erkölcsi követelmények betartásáról tanúskodik, valamint az általa alapított vállalat is a tisztességes gazdasági tevékenység kiváló példája". Ebből az alkalomból elkészült Béres Klára "Szirtfoknak lenni" című kötetének angol nyelvű kiadása.
2002. november 22.

 

A Köztársasági Elnök Érdemérme
Mádl Ferenc köztársasági elnök a Köztársaság Elnökének Érdemérme kitüntetéssel ismerte el Béres József "tudományos munkásságával és hajlíthatatlan akaraterejével megalkotott életművét, a Béres Csepp fennállásának 30. évfordulója alkalmából".
2002. november 21.


Dr. Béres József Kollégium
Szabolcs-Szatmár-Bereg Megye Közgyűlésének 2/2002 (I.10.) MKGY. sz. határozata szerint a záhonyi Kandó Kálmán Közlekedési Szakközépiskola, Gimnázium és Kollégium új neve Kandó Kálmán Közlekedési Szakközépiskola, Gimnázium és Dr. Béres József Kollégium.
2002. március 22.


Széchenyi-díj
Mádl Ferenc a Magyar Köztársaság elnöke adományozta dr. Béres József tudományos kutatónak, a Béres Rt. elnökének, az egészségügyi ellátásban fontos szerepet játszó infrastruktúra megteremtése érdekében végzett tevékenységéért, az egészségvédelemért, az immunrendszer megerősítéséért végzett fáradhatatlan munkásságáért.
2002. március 15.

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Emlékérem Ezüst fokozata
Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közgyűlés Elnökétől, Dr. Helmeczy Lászlótól a 2001. évi tavaszi árvíz elleni védekezés során nyújtott kiemelkedő tevékenységéért.
2002. március 12.


Díj a magyar vállalkozókért
A Szász Endre által készített díjat a Szféra Európa Kft. adományozza a magyar és külföldi politikai, tudományos, művészeti és sportélet kiválóságainak. Dr. Béres József a tudományos életben elért eredményeiért, életművéért kapta.
2002. január 19.


Pro Naturali Medicina plakett
A Természetes Gyógyítás Alapítvány a kitüntetést elsőként id. dr. Béres Józsefnek ítélte, a természetgyógyászatért végzett több évtizedes munkássága elismeréséül, az Immunológiai Kongresszus alkalmából.
2001. október 19.


Címzetes Egyetemi Docens
A Szent István Egyetem Mezőgazdaság- és Környezettudományi Kar kinevezése kiemelkedő tudományos kutatói tevékenységének elismeréseként, valamint a Kar hallgatóinak ösztöndíj juttatással való segítéséért.
2001. június 15.


Magyar Örökség Díj
A Magyarországért Alapítvány kuratórium díja, az állampolgári javaslatok alapján kiválasztott személyeknek és életműveknek. A Bizottság kinyilvánította, hogy Béres Józsefet felveszi a Magyar Szellem Láthatatlan Múzeumába, a feltaláló küzdelme az egészséges emberért MAGYAR ÖRÖKSÉG, nevét az Aranykönyv őrzi.
2000. szeptember 30.


Kisvárda Város Díszpolgára
A város társadalmi és tudományos fejlődése érdekében kifejtett tevékenysége elismeréséül.
2000. április 28.

 

Jurij Alekszejevics Gagarin érem

Az Orosz Űrhajózási Szövetség Elnökségi Hivatala által átnyújtott elismerés, az űrhajósok űrrepülése utáni readaptációs kezeléshez nyújtott érdemeiért.

2000. március 11.


Legnépszerűbb magyar
Az RTL Klub, a Népszava a Színes RTV és a MATÁVnet által meghirdetett "2000 magyar" című országos szavazáson a kortárs kategóriában Béres József a 2000 jelölt között az ötödik helyet kapta
1999. december 29.


Ezüst Pelikán Díj
Szolnok Megyei Jogú Város Közgyűlése megbecsülése jeléül.
1999. december 28.

 

"Iskolánkért" emlékérem

A kecskeméti Kocsis Pál Mezőgazdasági Szakközépiskola és Szakképző Intézet kitüntetése a volt kiváló diáknak, hűséges szakembernek, több évtizedes kutatói munkásságáért és humanitárius szolgálataiért, az intézmény alapításának 70. évében.

1999. december 3.

 

Emléklap

A Nyugdíjas Klubok és Idősek "Életet az Éveknek" Országos Szövetsége Veszprém megyei szervezete emléklapja, az Idősek Világnapja alkalmából.

1999. október 1.


Záhony Város Díszpolgára
A Béres Csepp feltalálója részére a város hírnevének öregbítéséért.
1998. április 25.

 
A Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje
Az egészségmegőrzés társadalmi szintű elfogadtatásában végzett munkájáért id. dr. Béres József a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje elismerésben részesül.
1997. augusztus 20.

 

Kitüntetés

A Munkácsi Városi Tanács elismerése, mint az Ukrajna Csernobil Szövetség tiszteletbeli tagjának, a csernobili károsultaknak nyújtott önzetlen, humanitárius segítségéért.

1997. június 27.

 

Emléklap

A kisvárdai Somogyi Rezső Általános Iskola névadója alkalmából az iskoláért kifejtett áldozatos munkásságáért.

1995. október 5.

 

Pro Natura et Vita Díj

A Magyar Természetgyógyászok Uniója által átadott kitüntetés, a természetgyógyászat, egészségügy és környezetvédelem területén kifejtett kimagasló tevékenysége elismeréseként.

1995. augusztus 21.

 

Emléklap

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye Közgyűlés elnökének elismerése, a feltaláló 75. születésnapja alkalmából.

1995. február 21. 

 

Gagarin diploma

1995. február 2.

 

Kisvárda Város Önkormányzata Oklevele

75. születésnapja alkalmából átadott elismerés.

1995. február 1.

 

Elismerés

A Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye és a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspökeinek tisztelgése feltalálói munkássága előtt.

1994. június 3.

 

Természetgyógyászatért díj

A Magyar Természetgyógyászok Kamarája kitüntetése az egészségügy és környezetvédelem területén kifejtett tevékenységéért.

1993. augusztus 21.

 

Tudományért díj

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye Közgyűlése adományozta a megye érdekében végzett munkájáért.

1993. augusztus 20.

 

A Magyarság Rendületlen Szolgálatáért diploma

A Magyar Szellemi Védegylet kitüntetése.

1992

 

Vajdasági Magyarok Demokratikus Közösségének tiszteletbeli tagja

1990. június 27.

 

Kisvárda Városért kitüntetés

A városért végzett kiemelkedő tevékenységért.

1989. november 2.

 

TIT Aranykoszorús jelvény

A tudományos ismeretek terjesztése terén végzett közhasznú tevékenységéért.

1981

 

Elismerés

Tiszakanyár község fejlődése érdekében végzett kiemelkedő munkájáért - Dombrád, Nagyközségi Közös Tanács VB.

1974

 

Emléklap

50 éves életkorának elérése alkalmából, hogy mint a Magyar Néphadsereg tartalékos őrmestere, készen állt a haza védelmére.

1971. március 10.

 

Elismerés

A Hazafias Népfront Bizottsága és a Tanács VB elismerése a dolgozók érdekében kifejtett önzetlen munkájáért.

1962. december 15.

 

Kiváló dolgozó

A július, augusztus, szeptember hónapokban végzett eredményes munkájáért.

1956

 

Kiváló dolgozó

A tavaszi hónapokban végzett eredményes munkájáért.

1956


Dr. Béres József elnök

 

Magyar Gazdaságért Díj

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter Magyar Gazdaságért Díjat adott át dr. Béres Józsefnek, a 25 éves fennállását köszöntő Béres Gyógyszergyár elnökének, a gazdaság érdekében végzett kimagasló, példamutató tevékenységéért.

2014. december 17.

 

Pro Urbe Budapest Díj

Buda, Óbuda és Pest egyesítésének 141. évfordulója napján Tarlós István, Budapest főpolgármestere Pro Urbe Budapest Díjat adott át dr. Béres Józsefnek, a 25 éves fennállását köszöntő Béres Gyógyszergyár elnökének az egészségügy, az oktatás és a kultúra területén nyújtott kiemelkedő és önzetlen támogatásáért, szolgálatáért.

2014. november 17.

 

II. Kerületért Emlékérem

Dr. Béres József II. Kerületért Emlékérem kitüntetésben részesült édesapja életművének hű megőrzéséért és kitartó továbbfejlesztéséért, a családi hagyományok példamutató ápolásáért, a II. kerület egészségügyi és szociális ellátó rendszerének, valamint kulturális életének támogatásáért, közhasznú tevékenységéért, valamint a hazai gyógyszergyártás és egészségmegőrzés terén elért eredményeiért. Dr. Béres József budai lakosként aktív szerepet vállal a helyi közösség életében, és részt vesz a környezeti és kulturális értékeink megóvásáért végzett munkában is.

2014. június 21.

 

Szent István Érdemrend és Díj

Székesfehérváron a város neves embereiből álló civil kuratórium minden évben egy általa hitelesnek és példamutatónak tartott személy részére adja át a Szent István Érdemrendet és Díjat. 2013-ban dr. Béres József, a Béres Gyógyszergyár Zrt. elnöke vehette át azt a díjat, amelyet eddig kizárólag székesfehérvári személyiségnek ítéltek oda, akinek munkásságához, szakmai életútjához, emberi hozzáállásához mindenkor Szent István öröksége szolgál iránymutatásul, a Szent István-i keresztény értékrendnek megfelelő életet él, és ennek szellemében kiemelkedő tevékenységet végez. A Szent István Emlékévben a „székesfehérváriak” kitekintettek a város határán, és elsőként dr. Béres Józsefet tartották méltónak a díj átvételére, aki Fehérvár kulturális, oktatási és egyházi életének is rendszeres támogatója. A díjat Spányi Antal püspök, a kuratórium elnöke adta át.

2013. augusztus 16.

 

Lónyay Menyhért-díj

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közgyűlés Lónyay Menyhért-díjat adományozott dr. Béres Józsefnek, a megye gazdasági életének fejlesztése terén kifejtett eredményes tevékenysége elismeréseként.

2013. május 25.

 

Magyar Érdemrend középkeresztje (polgári tagozat)
Dr. Béres József vegyész, a kémiai tudomány kandidátusa, a Béres Gyógyszergyár Zrt. elnöke a kitüntetést az egészségvédelem, a betegségmegelőzés, a gyógyítás érdekében végzett sokoldalú vezetői, irányítói, kutatói és gyógyszerfejlesztői munkássága, valamint közéleti, karitatív, kulturális célokat támogató tevékenysége elismeréseként kapta.
2012. augusztus 20.

 

Százak Tanácsa soros elnökségi tag

A Százak Tanácsa prominens magyar személyekből álló szervezet, az egységes magyar nemzet nyelvi, kulturális, történelmi értékeinek őrzésére, érdekeinek védelmezésére vállalkozik, igyekszik a nemzet lelkiismeretévé válni. Azokkal a kérdésekkel foglalkozik, melyeket tagjainak 85-90 százaléka a legfontosabbnak tart. Részt vállal az oktatás, elsősorban a felsőoktatás, a népegészségügy, a hitélet, a nemzeti és egyetemes értékeket is őrző kultúra terjesztésében is.

2011

 

A Nyugat-magyarországi Egyetem címzetes egyetemi tanára cím
Az elismerést elsősorban a Vezetés-szervezési és Marketing Intézet kutatását segítő tevékenysége, kiemelkedően eredményes, nemzetközileg is elismert kutatási, publikációs és magas színvonalú szakmai teljesítményei végett ítélték oda.
2011. július 01.


Aranyérem a Magyar Művészeti Akadémiától
A magyar gyógyszeripar kimagasló sikereket elért vállalkozásának megőrzéséért és megerősítéséért, valamint a rendületlen kultúra pártoló és nemzeti egészségvédő tevékenységért.
2011. június 22.


A Hungarikum Szövetség alapító tagja

A Hungarikum Szövetség a kiemelt magyar értékeket és hungarikumokat, ágazattól függetlenül kívánja összefogni és az alapítók szakmai tekintélyével felajánlja segítségét a törvény parlamenti megalkotásához és minél szélesebb körű társadalmi elfogadtatásához.
2011. május 26.

 

Az Év Embere - CTP

A Calasanctius Ösztöndíj Alapítvány kuratóriuma 2010-ben ifj. dr. Béres József elnök urat választotta a CTP Év Emberének.

2010. november 03.

 

Antall József-emlékdíj a Szép magyar ének című könyvért

A Szép magyar könyv 2009 versenyen Béres József Szép magyar ének című könyvével az Antall József-emlékdíjat nyerte.

2010. június 03.

 

Oklevél a Szép magyar ének című könyvért

A Szép magyar könyv 2009 versenyen Béres József Szép magyar ének című könyvével a Bibliofil és speciális kiadványok kategóriájában oklevelet nyert.

2010. június 03.

 

Vitézi Rend Ezüst Nemzetvédelmi Keresztje, Vitézi Ékítménnyel Kitüntetés
A magyarságnak tett szolgálataiért.
2010. február 03.

 

Bethlen Alapítvány Kuratóriumának tagja

Az 1980 óta működő Bethlen Gábor Alapítvány – a hazai és a külhoni magyarok áldozatkészsége, munkája révén – anyagi, szellemi és lelki támogatásával, díjaival úttörő szerepet vállalt és vállal a nemzeti összetartozás szolgálatában, a Közép-európai szellemi együttműködésben, a mai határokon túl élő magyarság hazai megismertetésében, kiváló képviselőinek elismerésében, a magyar-magyar kapcsolatok ápolásában, a rendszerváltásban, s nemzetünk jövőjének alakításában is.
2009. december 10.


Teleki Pál érdemérem
Gyógyszerkutató- és fejlesztő atyja munkájának, szellemi örökségének folytatása; nemzeti értékeink feltárása és védelme; népdalos hagyományaink ápolása; példás magyarságszolgálata elismeréseként.
2009. december 09.

 

Szent István-díj (a Béres család részére)

Az esztergomi alapítású, civil kezdeményezésű Szent István-díj Alapítvány kuratóriumának díja a Béres család részére, az összmagyarság érdekében végzett kiemelkedő jelentőségű tevékenységükért. Melocco Miklós szobrászművész alkotását, a díjat képező Szent István-szobrot idén a királyvárosban és környékén élő polgárok, valamint az alapítvány támogatói körében végzett közvélemény-kutatás eredménye alapján a néhai id. dr. Béres József feltalálónak, fiának, dr. Béres Józsefnek és Béres Klárának ítélték oda. A díjat alapítása óta többek között Orbán Viktor, Tőkés László és a Püski házaspár kapta meg.

2009. augusztus 16.

 

ELTE Alumni Testület és ELTE Alumni Alapítvány kuratóriumának tagja
2008. január 20.

 

Prímási Borrend alapító tagja
Dr. Erdő Péter bíboros úr által alapított borrend, mely a Kárpát-medence szőlészeti, borászati örökségének feltárása és terjesztése, valamint a minőségi bortermelés elkötelezett támogatása és a kulturált borfogyasztás terjesztése céljából jött létre.
2007. július 01.


Példakép Díj
Az Ernst and Young "Az év üzletembere" pályázatán elnyert kitüntetés, érett, következetes és jól szem előtt tartott vezetéstechnikai elveiért.
2007. január 01.

 

Wittner Mária Emlékzászló - Diploma a Hazáért

Wittner Mária, a Magyar Forradalom és Szabadságharc 50. évfordulója tiszteletére a 21. számú zászlót adományozta dr. Béres József részére.

2006. március 21.

 

A Százak Tanácsának tagja

A Százak Tanácsa prominens magyar személyekből álló szervezet, az egységes magyar nemzet nyelvi, kulturális, történelmi értékeinek őrzésére, érdekeinek védelmezésére vállalkozik, igyekszik a nemzet lelkiismeretévé válni. Azokkal a kérdésekkel foglalkozik, melyeket tagjainak 85-90 százaléka a legfontosabbnak tart. Részt vállal az oktatás, elsősorban a felsőoktatás, a népegészségügy, a hitélet, a nemzeti és egyetemes értékeket is őrző kultúra terjesztésében is.

2006


Hűség a Hazához Érdemrend Nagykeresztje
Az Igazolt Magyar Szabadságharcos Világszövetség Elnökségének díja, a rendszerváltozás óta tanúsított erkölcsi tisztaságáért, abból fakadó tiszteletet érdemlő magatartásáért, cselekedeteiért, amelyekkel a hazához való hűségét, példamutató nemzeti öntudatát bizonyította.
2005. október 09.

 

A Vitézi Rend tagja

Dr. Vitéz Béres József várományosaként.

2005. szeptember 17.


Természetgyógyászatért Díj
A Magyar Természetgyógyászok Szövetségének díja a Béres termékek kifejlesztéséért, az egészségvédelem és prevenció területén végzett kimagasló kutató, ismeretterjesztő tevékenységéért.
2005. május 09.

 

Szent György Lovagrend tiszteletbeli tagság

A magyar gyógyszerkutatásban elért kiváló eredményei és a népegészségügyben végzett áldozatos munkája alapján, régi szokások szerint a Rend tiszteletbeli tagjává választották Visegrádon.

2005. április 23.

 

XXVIII. Nyári Olimpiai Játékokon résztvevő Magyar Csapat, a Magyar Olimpiai Bizottság elismerése

A nagyvonalú erkölcsi és anyagi támogatásért az athéni olimpiára történő felkészülés során.

2004. december 4.

 

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Karának szenátora

A Kar Professzori Tanácsának és a Tanszékcsoporti Tanácsok javaslatára szenátori címet adományoz ifj. dr. Béres József részére a kar rektora.

2004. október 27.

 

Tab városért emlékplakett

Tab Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a 7/2003 (I. 23.) számú határozata alapján Tab város érdekében kifejtett önzetlen tevékenységéért emlékplakettet adományozott részére.

2003. március 15.


Major Ferenc vezérigazgató

 

Magyar Gyógyszergyártók Országos Szövetsége OTC Bizottságának vezetője

A Magyarországi Gyógyszergyártók Országos Szövetsége (MAGYOSZ) ágazati érdekképviseleti szervként feladatai jelentős részét bizottságain keresztül látja el. A bizottságok vezetői a gyógyszeripar elismert szakemberei, akiknek mandátuma 3 évre szól. Az OTC Bizottság tagjai a 2017. február 13-ai tisztújító ülésen, eredményes tevékenységére tekintettel, újabb 3 évre Major Ferencet választották meg az OTC Bizottság vezetőjévé. 

2017. február 13.

 

Magyar Érdemrend tisztikeresztje

Nemzeti ünnepünk, március 15-e alkalmából Magyarország Köztársasági Elnöke Major Ferenc, a Béres Gyógyszergyár Zrt. vezérigazgatója részére a magyar gyógyszeripar fejlesztése és a magyar emberek egészségének megőrzése érdekében végzett kimagasló munkája elismeréseként a Magyar Érdemrend tisztikeresztje kitüntetést adományozta.

2014. március 15.


Magyar Gyógyszergyártók Országos Szövetsége OTC Bizottságának elnöke

2014

 

Magyar Gyógyszergyártók Országos Szövetségének alelnöke és elnökségi tagja
A Béres Gyógyszergyár Zrt. vezéigazgatóját a MAGYOSZ tisztújító közgyűlésén ismételten alelnöknek választották.
2014

 

 


Béres Klára kommunikációs igazgató

 

 

Magyar Érdemrend Tisztikeresztje
Áder János köztársasági elnök Magyar Érdemrend Tisztikeresztje kitüntetést adományozott Béres Klárának, a Béres Gyógyszergyár Zrt. kommunikációs igazgatójának, a Béres Alapítvány elnökének a Béres termékek fejlesztését és népszerűsítését szolgáló, példaértékű munkája, valamint a tehetséges fiatalok támogatása érdekében végzett közéleti tevékenysége elismeréseként.
2015. augusztus 20.

 

Aranyérem a Magyar Művészeti Akadémiától
A magyar gyógyszeripar kimagasló sikereket elért vállalkozásának megőrzéséért és megerősítéséért, valamint a rendületlen kultúra pártoló és nemzeti egészségvédő tevékenységéért.
2011. június 15.


Emlékplakett
A Magyarországi Jogsértettek Egyesület Elnökségétől, az igazságos társadalomért végzett munkáért, az Egyesület támogatásáért.
2011. május 20.

 

Szent István-díj (a Béres család részére)

Az esztergomi alapítású, civil kezdeményezésű Szent István-díj Alapítvány kuratóriumának díja a Béres család részére, az összmagyarság érdekében végzett kiemelkedő jelentőségű tevékenységükért. Melocco Miklós szobrászművész alkotását, a díjat képező Szent István-szobrot idén a királyvárosban és környékén élő polgárok, valamint az alapítvány támogatói körében végzett közvélemény-kutatás eredménye alapján a néhai id. dr. Béres József feltalálónak, fiának, dr. Béres Józsefnek és Béres Klárának ítélték oda. A díjat alapítása óta többek között Orbán Viktor, Tőkés László és a Püski házaspár kapta meg.

2009. augusztus 16.


Tokaji Borbarátnők Társaságának elnökségi tagja

A 2003-ban, Mádon létrejött társaság legfőbb célkitűzése a tokaji borok hazai és nemzetközi hírnevének öregbítése, a tokaj-hegyaljai szőlőtermesztés és borászathoz kapcsolódó hagyományok folytatása, illetve ápolása.
2009. április 20.


Magyar Olimpiai Bizottság Nők a Sportban Bizottság tagja
2009. március 20.

 

Tiszteletbeli székely

Székelyudvarhely - "Aki lelki rokonságot érez, sorsközösséget vállal az idők viharait Isten segedelmével dacosan álló székelységgel, és a testvéri összetartozás érzésétől áthatott cselekvő tenni akarással száll síkra a nemzetegyesítés ügyéért, s akit a mai naptól kezdődően a székelyek közösségük megbecsült tagjának tekintenek." (Szász Jenő, polgármester, a Székelyudvarhelyért Alapítvány elnöke)

2006. június 5.


Természetgyógyászatért Díj
A Magyar Természetgyógyászok Szövetségének díja a Béres termékek kifejlesztésében, forgalmazásában, a Béres Rt. humanista arculatának megteremtéséért végzett kimagasló tevékenységéért.
2005. május 01.

 

Tokaji Borbarátnők Társaságának alapító tagja

A 2003-ban, Mádon létrejött társaság legfőbb célkitűzése a tokaji borok hazai és nemzetközi hírnevének öregbítése, a tokaj-hegyaljai szőlőtermesztés és borászathoz kapcsolódó hagyományok folytatása, illetve ápolása.

2004. december


Nagy Miklós gazdasági igazgató

 

Magyar Érdemrend Lovagkeresztje
Nagy Miklós, a Béres Gyógyszergyár Zrt. gazdasági igazgatója részére a Magyar Érdemrend Lovagkeresztje elismerést adományozta Áder János köztársasági elnök, a hazai vállalatirányítás területén végzett kimagasló színvonalú munkájáért, valamint az egészséges életmód népszerűsítését szolgáló tevékenységéért.
2015. augusztus 20.

 

Regéczy-Béres Melinda igazgatósági tag


Magyar Kultúra Lovagja

A magyar meseirodalom és borkultúra fejlesztésééert végzett kiemelkedő munkájáért.

2014. január 19.

 

Tokaj Reneszánsz Tokaji Nagy Borok Egyesülete elnöke

A tisztséget 2012. év végéig Béres Melinda, a Béres Szőlőbirtok és Pincészet Kft. ügyvezetője töltötte be.

 

Szent István-díj (a Béres család részére)

Az esztergomi alapítású, civil kezdeményezésű Szent István-díj Alapítvány kuratóriumának díja a Béres család részére, az összmagyarság érdekében végzett kiemelkedő jelentőségű tevékenységükért. Melocco Miklós szobrászművész alkotását, a díjat képező Szent István-szobrot idén a királyvárosban és környékén élő polgárok, valamint az alapítvány támogatói körében végzett közvélemény-kutatás eredménye alapján a néhai id. dr. Béres József feltalálónak, fiának, dr. Béres Józsefnek és Béres Klárának ítélték oda. A díjat alapítása óta többek között Orbán Viktor, Tőkés László és a Püski házaspár kapta meg.

2009. augusztus 16.


Dr. Bischof Zsolt gyárigazgató

 

Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztje
Dr. Bischof Zsolt, a Béres Gyógyszergyár Zrt. szolnoki gyárának igazgatója, az általa irányított szolnoki gyógyszergyár új típusú folyamatszabályozási rendszerének megvalósításáért végzett munkájáért, valamint Szolnok város gazdasági, társadalmi és kulturális életében betöltött meghatározó szerepéért Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztje kitüntetésben részesült.
2015. március 15.

 

Magyar Gazdaságért Díj

Dr. Bischof Zsolt, gyárigazgató, 2014. december 5-én vette át Varga Mihály gazdasági minisztertől a Magyar Gazdaságért Díjat, a közéletben és a Béres Gyógyszergyárban végzett kiemelkedően eredményes szakmai tevékenysége elismeréséül.

2014. december 5.

 

A Magyar Közgazdasági Társaság Jász-Nagykun-Szolnok megyei szervezetének elnöke

2014. április 11.

 

"Év vállalkozója"
A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségétől az „Év vállalkozója” elismerésben részesült.
2009. december 10.


Közgazdász Díj
A Magyar Közgazdasági Társaság elnöksége "Közgazdász Díj"-at adományozott dr. Bischof Zsoltnak, szolnoki cégvezetőnknek a Jász-Nagykun-Szolnok megyei szervezet elnökeként végzett munkájáért. A díj átadására szeptember 25-én, a Közgazdász Vándorgyűlésen került sor.
2009. szeptember 25.
 


Dr. Kónya Csaba orvosigazgató

 

Magyar Arany Érdemkereszt

Nemzeti ünnepünk, március 15-e alkalmából Magyarország Köztársasági Elnöke dr. Kónya Csaba a Béres Gyógyszergyár Zrt. orvos igazgatója részére a magyar gyógyszeripar fejlesztése és a magyar emberek egészségének megőrzése érdekében végzett kiemelkedő munkája elismeréseként a Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetést adományozta.

2014. március 15.

 

KEB tag
A MAGYOSZ és az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete a Védettség, Oltóanyag és Immunbiológiai Termékgyártók és Forgalmazók egyesülete és a Generikus Gyógyszergyártók és Forgalmazók Magyarországi Érdekvédeli Egyesülete által létrehozott Kommunikációs Etikai Bizottság tagja.
2012. május 21.

 

KEB tag
A Magyarországi Gyógyszergyártók Országos Szövetsége és az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete által létrehozott, nyolc tagú Kommunikációs Etikai Bizottság (KEB) éves tisztújításán Dr. Kónya Csabát további egy évre a KEB tagjává választották.
2011. június 23.


A MAGYOSZ és az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete közös Kommunikációs Etikai Bizottságának elnöke 
2009. május 06.
 


Kellner Mária beszerzési és logisztikai igazgató

 

Az év logisztikai menedzsere 2016

A Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság elismerése a Béres Gyógyszergyár Zrt. beszerzési és logisztikai igazgatója részére.

2016. november 10.

 

Logisztikai Magiszter

A Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság a logisztikai szakma általános elismertségének, a szakmai színvonal növelése, egységesebb megítélése érdekében, 2013 márciusától meghirdette a Logisztikai Magiszter címet, melyet pályázat útján lehet elnyerni. A Logisztikai Magiszter rendszer célja olyan szakértői gárda kialakítása, amely szakértelménél, a szakma iránti elkötelezettségénél és kiemelkedő szaktudásánál fogva, szakmai tevékenységük és munkájuk során a legmagasabb színvonalú teljesítményt nyújtják, és elkötelezettek szakmai tudásuk megosztására és átadására.

2014. szeptember 04.

 

A Magyar Logisztikai Beszerzési és Készletezési Társaság elnökségi tagja

2010. november 12.

 

MLBKT-Gyógyszeripari Tagozatának vezetője

2009

 

MLBKT-MLE Tanúsított Logisztikai Szakértője
A Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság a logisztikai szakemberek szakmai tevékenységének elismerése érdekében hozta létre és ítéli oda minden évben a Tanúsított Logisztikai Szakértő címet, mellyel jelenleg az országban mindösszesen negyvenen büszkélkedhetnek.

2009. szeptember 07.

 

A Magyar Logisztikai Beszerzési és Készletezési Társaság elnökségi tagja
2008. november 12.

 

Az 50 legjobb magyar logisztikus egyike
Forrás: Magyar Hírlap Top Kiadvány
2007. december 01.

 


 


Dr. Horányi Tamás gyógyszertörzskönyvezési osztályvezető

 

Magyarországi Étrend-kiegészítő Gyártók és Forgalmazók Egyesületének alelnöke

2008. március


Dr. Bárkányi Judit gyógyszertechnológiai és analitikai fejlesztési osztályvezető

 

Az Ipari Gyógyszerészeti Szakmai Kollégiumi Tanács tagja
A Magyar Gyógyszerésztudományi Társaság delegáltjaként választották be a 10 főből álló Tanácsba, amelynek feladata többek között a szakmai irányelvek, módszertani levelek érvényességének figyelemmel kísérése, azok tartalmára való javaslattétel, valamint az egészségügyi minőségirányítási rendszer szakmai követelményrendszerének kialakításában való közreműködés.
2011. június 01.

 

Spergely Béla emlékérem
A Magyar Gyógyszerészeti Társaság Gyógyszeripari Szervezetének díja a gyógyszeriparban végzett szakmai tevékenységének és a Gyógyszeripari Szervezet vezetőségében végzett munkájának elismeréséül.
2009. november 01.

 

Magyar Gyógyszertudományi Társaság vezetőségi tagja
2009. január 20.
 


Vajda József volt gyárigazgató

 

Láng Lajos Díj
A Magyar Közgazdasági Társaság Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Szervezetének díja, gyárigazgatónk munkája iránt érzett köszönetük és megbecsülésük kifejezésére.
2008. január 01.


Ezüst Pelikán Díj
Szolnok Megyei Jogú Város Közgyűlésének elismerése a város fejlesztéséért, szellemi és tárgyi értékeinek gyarapítása érdekében végzett kiemelkedő teljesítményéért.
2005. december 01.


Év Vállalkozója Díj
A megyei Vállalkozók Országos Szövetségének díja
2005. január 01.
 


Béres termékek díjai

Béres Csepp

 

Hungarikum

2013. szeptemberében a Béres Csepp és Béres Csepp Extra készítmények bekerültek azon kiemelt nemzeti értékek körébe, amelyek a magyarságra jellemző tulajdonságukkal, egyediségükkel, különlegességükkel és minőségükkel a magyarság csúcsteljesítményének tekinthetők és amelyeket belföldön és külföldön egyaránt a  magyarság eredményeként, kiemelt értékeként tartanak számon. A Hungarikum Bizottság döntésével a Béres Csepp lett az első gyógyszerkészítmény, amely felvételt nyert a Hungarikumok Gyűjteményébe. A december 3-án megrendezett díjátadó gálán dr. Béres József vette át a kitüntetést.

2013. szeptember 24.

 

Megbízható Márka
A Reader’s Digest Európai Megbízható Márkák felmérése alapján.
2007, 2009, 2010


Ezüst EFFIE díj
A Béres Csepp újrapozícionálási kampányának díja. Az EFFIE a legrangosabb marketingkommunikációs díj, amely együtt kezeli a kreativitást a marketing- és reklámcélok sikeres megvalósításával, azaz a reklámok valódi célját, az elért eredményt díjazza.
2009. november 15.


Superbrands Díj

A magyar marketing szakma, a média és a tudományos élet vezető képviselőiből álló Szakértői Bizottság díja.
2007, 2008, 2009


Bronz Penge Díj

A Béres Csepp 2007. novemberi metrótábla hirdetése Bronz Penge elismerést kapott a 9. Arany Penge Kreatív Fesztiválon, mely a hazai reklámszakma egyik legrangosabb eseménye.
2008. június 11.


Menő Magyar Márka

A Young & Rubicam 2000-ben indult, a fogyasztók márkákhoz való hozzáállását vizsgáló Brand Asset Valuator (Márkaerő Értékelő) kutatása. Nálunk ez a felmérés kétezres felnőtt lakosságot reprezentáló mintán történt. A válaszadóknak huszonnégy arculatjellemzőn túl, huszonnégy emberi tulajdonsággal kellett azonosítani egy-egy márkát. A kérdőívbe minden olyan márka bekerült, amely a magyar emberek életében fontos lehet, a mosóporoktól a valutáig. Végül 1057 márka mérettetett meg. A Béres Csepp a leginkább egyedi márkák között az előkelő 15. helyre került olyanok társaságában, mint Rolls Royce, Lego, Pick, Herendi stb.
2001. január 31.


Hungarikum
A Hungarikum szerte a világban jellegzetesen magyarnak tartott termék. Ide tartoznak: pl. a bikavér, gyulai kolbász, herendi porcelán, kecskeméti barackpálinka, makói hagyma, piros paprika, tokaji bor, Pick szalámi, Zwack Unikum, Béres Csepp.
(Forrás: Látnivalók Magyarországon, Well-PRess Kiadó, 2001. 31. old., Kreatív 2001. január 31.)
2001. január 01.


Része a XX. század ujjlenyomatának
A 2000. évet, a Magyar Millenniumot köszöntő eseménysorozatok egyik kiemelkedő eseménye volt a Budapesti Történeti Múzeum rendezésében megvalósuló " A XX. század ujjlenyomata" című kiállítás. A kiállítás anyaga úgy gyűlt össze, hogy több száz embert felkértek arra, hogy nevezzék meg azt a századunkhoz kötődő tárgyat, tárgyiasítható fogalmat, amely az ő, vagy családja életében fontos, meghatározó szerepet játszott. A kiállítást ezek a tárgyak és a hozzájuk fűzött magyarázatok adták. Az "egyszerű" pesti polgárok mellett néhány jeles személyiség, köztük dr. Béres József is felkérést kapott, aki a hozzá legközelebb álló, életét leginkább befolyásoló és meghatározó tárgyként a Béres Cseppet nevezte meg. A Béres Csepp így került a kiállítás anyagába. A legnépszerűbb és legjellemzőbb tárgyakról könyv is jelent meg Gerő András szerkesztésében, a Városháza gondozásában, A XX. század ujjlenyomata címmel.
2000. január 01.


Örökbefogadott találmány
A Magyar Szabadalmi Hivatal Belső Hírek című lapjában közzétettek egy felhívást, mely szerint a munkatársak örökbe fogadhattak egy-egy hozzájuk valamilyen oknál fogva legközelebb álló szabadalmat. Ebből "Örökbe fogadott találmányok" címmel a Szellemi Tulajdon Világnapja (ápr. 26.) alkamából kiadvány készült. Az összeállítás kereskedelmi forgalomba nem került. A "Közismert feltalálók, híres szabadalmak" fejezetbe bekerült dr. Béres József és találmánya is. (Forrás: Örökbe fogadott találmányok, Magyar Szabadalmi Hivatal, 2000. 52. 53. old.)
2000. január 01.


 


Béres Csepp Extra

 

HUNGAROPACK Magyar Csomagolási Verseny - különdíj

A 32. HUNGAROPACK Magyar Csomagolási Verseny Bírálóbizottsága a Béres Csepp Extra adagolópumpás kiszerelését a GS1 Magyarország Nonprofit Zrt. különdíjával jutalmazta. E nemzeti esemény célja, hogy évente lehetőséget nyújtson a csomagolóipar fejlődésének nyomon követésére, az új fejlesztésű csomagolóanyagok, csomagoló­eszközök és csomagolási segédanyagok, valamint csomagolási eljárások hazai megismertetésére és széles körű elterjesztésére. 
2015. szeptember

 

Hungarikum

2013. szeptemberében a Béres Csepp és Béres Csepp Extra készítmények bekerültek azon kiemelt nemzeti értékek körébe, amelyek a magyarságra jellemző tulajdonságukkal, egyediségükkel, különlegességükkel és minőségükkel a magyarság csúcsteljesítményének tekinthetők és amelyeket belföldön és külföldön egyaránt a  magyarság eredményeként, kiemelt értékeként tartanak számon. A Hungarikum Bizottság döntésével a Béres Csepp lett az első gyógyszerkészítmény, amely felvételt nyert a Hungarikumok Gyűjteményébe. A december 3-án megrendezett díjátadó gálán dr. Béres József vette át a kitüntetést.

2013. szeptember 24.


Actival termékcsalád

 

Év terméke Díj - Actival+Magnézium

A fogyasztók döntése alapján az Év Terméke 2015 Díjat a Béres Actival+Magnézium márka kapta a multivitamin kategóriában. Az Év Terméke Díj világszerte ismert innovációs termékdíjazási rendszer. A díjat először Franciaországban adták át 1986-ban, mostanra már több mint 30 országban ítélik oda.

2015. április

 

SuperBrands Díj
A magyar marketing szakma, a média és a tudományos élet vezető képviselőiből álló Szakértői Bizottság díja.
2005, 2007, 2008, 2009, 2010, 2011 

 

Megbízható Márka
A Reader’s Digest Európai felmérése alapján a legmegbízhatóbb márka Magyarországon vitaminok kategóriában.

2008. május 29.

 

Hungaropack Díj
A Csomagolási és Anyagmozgatási Országos Szövetség díja.
2006. november 01.

 

Magyar Termék Nagydíj Oklevél
Az Industorg Iparszervezési, Kereskedelemfejlesztési és Képviseleti Betéti Társaság, a Kermi Minőségellenőrző és Szolgáltató Kft., a Fogyasztóvédelmi Felügyelőség, és a MEHIB Magyar Export-Import Bank Rt. által alapított díj.
2006. szeptember 09.


 


Porcerő készítmények

 

Év Terméke 2014 Díj - Porcerő+Csont-Izom Komplex

Béres Porcerő+Csont-Izom Komplex termékünk a világ legjelentősebb, a fogyasztók döntésén alapuló, innovációs termékdíjazási rendszerében nyerte el ezt a megtisztelő díjat.

2014. április 02.

 

 

EFFIE díj

TV szponzorációs kampány kategóriában Porcerő Forte termékünk EFFIE díjban részesült.

2010

 

 

Porcerő kampányunk az EFFIE döntőjében
2008 tavaszi Porcerő kampányunk bekerült az egyik legrangosabb reklámszakmai megmérettetés, a Magyarországi EFFIE döntőjébe.

2008. október 06.


Antifront Béres

 

Az Év OTC gyógyszere Ukrajnában
2007. szeptember 01.
 


CalciviD

 

Magyar Minőség Háza Díj
a Magyar Minőség Társaság és a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség díja
2005. november 01.


Magyar Termék Nagydíj
az Industorg Iparszervezési, Kereskedelemfejlesztési és Képviseleti Betéti Társaság, a Kermi Minőségellenőrző és Szolgáltató Kft., a Fogyasztóvédelmi Felügyelőség, és a MEHIB Magyar Export-Import Bank Rt. által alapított díj
2005. szeptember 01.


Magyar Termék Nagydíj
Magyar Minőség Társaság Különdíja
2005. szeptember 01.
 


Gravida

 

Magyar Termék Nagydíj
Az Industorg Iparszervezési, Kereskedelemfejlesztési és Képviseleti Betéti Társaság, a Kermi Minőségellenőrző és Szolgáltató Kft., a Fogyasztóvédelmi Felügyelőség, és a MEHIB Magyar Export-Import Bank Rt. által alapított díj.
2007. szeptember 01.
 


Béres Egészségtár termékcsalád

 

Hungaropack Díj
A Csomagolási és Anyagmozgatási Szövetség díja a termékcsalád egységes arculatú fogyasztói csomagolásáért.
2007. szeptember 01.


 


További elismerések

Béres Gyógyszergyár Zrt.

 

Business Superbrands Díj - Béres Gyógyszergyár Zrt.

Superbrands az a márka, amely a saját területén kitűnő hírnevet szerzett. A márkához kapcsolt értékek olyan érzelmi és/vagy kézzelfogható előnyöket nyújtanak, amelyeket a fogyasztók elvárnak és elismernek. A Szakértő Bizottság figyelembe veszi az adott brand tradícióját, történelmét, piaci szereplését, a márka reputációját, a vállalat goodwilljét, etikai megítélését, közismertségét, tudatos innovációját, márkastratégiáját.

2015

 

Az év leghatékonyabb bevezetése díj

Az Isys-On Kft. elismerése az új vállalatirányítási rendszer hatékony bevezetéséért.

2013. november 21.

 

A Magyar Olimpiai Csapat arany fokozatú támogatója

2013. október 14.

 

Év Honlapja Díj

A 2012. év szeptemberében megújult Béres honlap Márkasite kategóriában első helyezést ért el az ’Év Honlapja 2012’ pályázaton. A pályázatra 25 kategóriában 360 nevezés érkezett, amely minden idők legnagyobb számú részvétele volt. Az új, dinamikus, felhasználóbarát oldal fejlesztése az Increst Communications érdeme.

2012. november

 

Madarassy István: Béres Hungarikon című szobor

Elhelyezve a Béres budapesti székházában.

2012. október 5.

 

Holdvilág Kamaraszínház Vándordíja 2012

A Béres Gyógyszergyárhoz került 2012-ben is a Holdvilág Kamaraszínház vándordíja. A díj a fiatal korosztályt megszólító színházért legtöbbet tevő támogatóhoz kerül évről-évre.
2012. március 20.

 

Magyarország legjobb munkahelye felmérés - második helyezés a gyógyszerszektorban

Az Aon Hewitt felmérése dolgozói vélemények alapján.

2011. november 17.


A legjobb reputációval rendelkező cég
a Braun&Partners Magyarország által készített Reputation Rating felmérés szerint az egészséggazdaság szektorban.
2011. május 07.


Holdvilág Kamaraszínház Vándordíja
A fiatal korosztályt megszólító intézményt kiemelkedően támogató cégek részére készült vándordíj.
2011. március 03.

 

"Év vállalkozása"

A Béres Gyógyszergyár Zrt., a vállalkozás kiemelkedő teljesítményének elismeréseként, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kereskedelmi és Iparkamarától az „Év vállalkozása” díjat kapta.

2009. december 09.

 

Európai Energia Bajnokság VI. helyezés
Európa szén-dioxid kibocsátásának csökkentése érdekében meghirdetett verseny.
2008. december 15.


Díjnyertes digitális média alkalmazás
Az online és multimédia szakma egyik legrangosabb hazai eseményén, a Magyar Tartalomipari Szövetség (MATISZ) szervezésében megrendezett eFestival döntőjén a www.beres.hu az eEgészségügy kategóriában harmadik helyezést ért el.
2008. december 02.

 

Üzleti Kosárliga 2007-2008 I. helyezés

2008. május 19.


Üzleti Kosárliga 2007-2008 C csoport III. helyezés
A Béres Actival csapatának díja.
2008. február 01.


Gyógyszerész Kupa Bowling verseny III. helyezés
A Hotel Pólus Bowling Club által szervezett bowling verseny.
2007. szeptember 01.

 

Üzleti Kosárliga 2006-2007 III. helyezés

A Béres Actival csapatának díja.
2007. február 21.


Üzleti Etikai Díj nagyvállalat kategóriában
László Ervin a Budapest Klub elnöke és Demcsák Mária a Piac és Profit üzleti magazin főszerkesztője által alapított díj
2006. november 09.


Kármán Tódor Díj
Az Oktatási Minisztérium díja, a gazdasági élet szereplőinek elismerésére, a magyarországi oktatás, képzés, felnőttoktatás és tudományos kutatás érdekében végzett kiemelkedő tevékenységért.
2005. december 01.


Wittner Mária saját kezűleg varrt nemzeti zászlót ajándékozott a Társaságnak
"Önök a haza napszámosai, akik képesek ezért az ezer sebből vérző hazáért tenni, hogy egyszer majd mindenkinek jobb legyen, hogy erőre kapjon a nemzet, hogy legyen a gyermekeinknek, unokáinknak jövője."
2005. október 09.


Semmelweis emlékplakett
Az Egészséges Újpestért Alapítvány az Egészségügyi dolgozók napja alkalmából Semmelweis emlékplakettet adományozott a Béres Gyógyszergyár Részvénytársaságnak, amiért nagymértékben hozzájárult az újpesti lakosság hypertonia és osteoporosis szűrővizsgálatainak elvégzéséhez.
2003. június 26.


Az évszázad vállalata
1999 decemberében a Reader's Digest Válogatás a XXI. század küszöbén c. mellékletében versenyt hirdetett „Melyik lesz az évszázad vállalata?” címmel. Az olvasók véleménye, szavazatai alapján, olyan versenytársak mellett, mint a Pharmavit, a Westel, a Borsodi Sörgyár Rt., ,a Zwack Unikum Budapest Kft, az Évszázad Vállalata megtisztelő címet a Béres Részvénytársaság kapta.
2000. február 01.


Béres márka

 

Superbrands Díj

„Superbrands az a márka, amely a saját területén kitűnő hírnevet szerzett. A márkához kapcsolt értékek olyan érzelmi és/vagy kézzelfogható előnyöket nyújtanak, amelyeket a fogyasztók elvárnak és elismernek.” A Szakértő Bizottság figyelembe veszi az adott brand tradícióját, történelmét, piaci szereplését, a márka reputációját, a vállalat goodwilljét, etikai megítélését, közismertségét, tudatos innovációját, márkastratégiáját.

2007, 2008, 2009, 2010, 2011, 2012, 2014, 2015, 2016

 

Magyar Brands Díj

A Magyar Brands olyan hazai márkákat ismer el, amelyek a magyar brandek méltó képviselői lehetnek határainkon belül és kívül, emellett a hazai és nemzetközi piacon olyan értékeket képviselnek, amelyek a vásárlók számára a megbízhatóságot és minőséget tanúsítják.

2010, 2011, 2012, 2013, 2014, 2016

 

 


Béres Befektetési Zrt.

 

Rotary Mecénás Díj
A Szolnoki Rotary Club díja a Béres Befektetési Zrt. anyagi áldozatvállalásának és példamutató tettének elismeréséül.
A Béres Befektetési Zrt. a szolnoki Pelikán bevásárlóközpont és autóbusz-pályaudvar megépítése során példamutató módon egy szobor-együttes, mint köztéri alkotás ekészíttetését és az épületben való elhelyezését vállalta, ezáltal is növelve a városban található kulturális alkotások számát.
2009. január 28.
 


Béres Egészség Hungarikum Program

 

Prizma Kreatív PR Díj 2014 - Bronzérem

A Béres Egészség Hungarikum Program Táncolj az esküvőmön! kampánya a Prizma Kreatív PR Díj 2014 versenyen a Nonprofit kampányok, valamint a CD, DVD, mozgókép, pr-film, oktatófilm, vírusfilm kategóriában egyaránt bronzérmet nyert.

2014. november

 

Hipnózis reklámverseny - II. hely

A Béres Egészség Hungarikum Program Táncolj az esküvőmön! filmje a Kreatív által meghirdetett Hipnózis reklámversenyen Társadalmi célú hirdetések főkategórián belül, az online filmek kategóriában indult, ahol a 2. helyezést érte el.

2014. tavasz

 

CSR Hungary Díj 2008 

A Béres Gyógyszergyár Zrt. Béres Egészség Hungarikum Programja kapta a CSR Hungary Díj 2008 „Közös Felelősség” elismerést, amit október 30-án, a CSR Hungary konferencia keretén belül adtak át.

2008. október 30.



© Copyright 2012 Béres Gyógyszergyár Zrt.

Increst Communication

Irány a webáruház

Webáruház

Tovább