Hungarikumok a Bérestől

Hungarikum az a termék, amelyet világszerte jellegzetesen és jellemzően magyarnak tartanak. Hungarikumot szolgálni, értékeit, hírnevét, rangját építeni megtisztelő, nemes és egyúttal felelősségteljes feladat. A Béres Család immáron három hungarikum gondozását vállalja magára. Ezekkel is szolgálják azon küldetésüket, hogy bizonyítsák, és másoknak is hitet, erőt adjanak arra, hogy: magyar földön, magyar tehetséggel, magyar kézzel is lehetséges nemzetközi rangú és színvonalú értéket teremteni, amely hozzájárul az ország és lakóinak szellemi és testi fejlődéséhez, gyarapodásához.


A Béres hungarikumok:


  • Id. Dr. Béres József világhírű találmánya, a Béres Csepp általánosan ismert sok éve számon tartott hungarikum. Az emberi szervezet immunrendszerének kiemelt támogatójaként elismert termék, korábban gyógyhatású készítményként, 2000-óta gyógyszerként van forgalomban. A Béres Csepp tudományos megalapozottsága, széles körben bizonyított hatékonysága következtében évek óta megingathatatlanul Magyarország legismertebb és leggyakrabban alkalmazott gyógyszerei között található, az egészség szimbólumává vált.
    A Hungarikum Bizottság 2013-ban hivatalosan is hungarikummá minősítette a Béres Cseppet. Ezzel a Béres Csepp bekerült azon kiemelt nemzeti értékek körébe, amelyek a magyarságra jellemző tulajdonságukkal, egyediségükkel, különlegességükkel és minőségükkel a magyarság csúcsteljesítményének tekinthetők és amelyeket belföldön és külföldön egyaránt a magyarság eredményeként, kiemelt értékeként tartanak számon. A Hungarikum Bizottság döntésével a Béres Csepp lett az első gyógyszerkészítmény, amely felvételt nyert a Hungarikumok Gyűjteményébe.
     

 

  • A Béres család magyar föld iránti szeretete és a nemes borok iránti érdeklődése vezette a családot 2002-ben arra, hogy Tokaj-Hegyalján, Erdőbényén hosszú távú befektetéseket tegyen, egy újabb hungarikum, a tokaji bor szolgálata érdekében. Béres Szőlőbirtok és Pincészet eltökélt szándéka, hogy az Erdőbényei-medence különleges lehetőségeket rejtő lankáin, szaktudással, igényességgel, olyan kiváló borokat készítsen, melyek újraépítik a magyar borok, a tokaji borok hírnevét hazánkban és szerte a világon.





     

  • Úgy szól a mondás: három a magyar igazság: A Béres Családban pedig megvan az elszánás is, hogy a Béres Csepp és a Tokaji bor mellé egy harmadik hungarikumot, az egészség hungarikumát is felépítsék. 2007 tavaszán Béres Egészség Hungarikum néven egy átfogó, nemzeti egészségmegőrző programot hirdettünk meg, melynek hosszú távú célja az, hogy Magyarországon ne a betegség, hanem az egészség legyen hungarikum. A programot a Béres Egészség Hungarikum Alapítvány irányítja, melynek alapítója Dr. Béres József. A program következetesen építkezik, és hisszük, hogy - talán nem is olyan távoli jövőben - segítségünkkel meg tud valósulni az a ma még hihetetlennek tűnő álom, hogy egészségünk is valódi, valóságos hungarikummá válik.

 

© Copyright 2012 Béres Gyógyszergyár Zrt.

Increst Communication

Irány a webáruház

Webáruház

Tovább