Letették a Béres új gyártórészlegének alapkövét

2016. április 25.
Több mint két évtizedes fennállásának legnagyobb fejlesztését valósítja meg a Béres Gyógyszergyár Szolnokon. Az 3,2 milliárd forintos beruházással új üzem kialakítása, valamint a logisztikai raktár kapacitásbővítése valósul meg. Az új épület alapkövét dr. Béres József, a Béres Gyógyszergyár elnöke, dr. Bischof Zsolt, a szolnoki gyártóüzem gyárigazgatója és Szalay Ferenc, Szolnok város polgármestere helyezték el.

A Béres Részvénytársaság 1989-es megalakulása óta, folyamatos fejlesztéseinek eredményeként, mára Magyarország legnagyobb magyar tulajdonban lévő gyógyszergyárává vált. A vállalat 32%-os piaci részesedésével piacvezető a betegségmegelőző és egészségmegőrző készítmények piacán, termékei hitelesek, közmegbecsülésnek örvendenek, a Béres Csepp az elsőként hungarikummá nyilvánított egészségvédő gyógyszer.

 

1995-ben vásárolták meg szolnoki gyártóüzemüket, melyben ez idáig összességében 3,3 milliárd forint értékben valósítottak meg ingatlan-, gép- és eszközfejlesztést. Az itt foglalkoztatottak száma a kezdeti 64-ről mára 238 főre emelkedett, ezzel a Béres Gyógyszergyár Zrt. Jász-Nagykun-Szolnok megye tizedik legnagyobb magánfoglalkoztatójává vált.

 

A jelenlegi fejlesztést a Béres termékek iránti igény generálta. A társaság jelenlegi kapacitásával már képtelen kiszolgálni a piaci igényeket, ugyanakkor elkötelezett aziránt, hogy a termékei idehaza, magyar tudásra támaszkodva, itthoni fejlesztéssel és munkaerővel készüljenek. A Szolnokon történő, 3,2 milliárd forint összértékű beruházásban a Béres Gyógyszergyár 1640 m2-rel növeli gyára területét, 800 m2-rel logisztikai raktárát, új technológiát telepít, fejleszti az infrastruktúrát, és 60 új munkahelyet hoz létre. A beruházás egyedi kormánydöntés alapján, 50%-os vissza nem térítendő állami támogatással történik.

 

„Azon dolgozunk, hogy világszínvonalú termékeink legyenek, amelyek segíteni tudnak az emberek egészségének megőrzésében, hogy ezeket kifogástalan minőségben elő tudjuk állítani, és korrekt módon tudjuk piacosítani. Mára több mint 70-féle készítményünk van forgalomban, több közülük piacvezető. Társaságunk fejlődésében most egy olyan pontra érkezett, amikor a termékeink iránti piaci igényeket csak egy új gyárépület és raktár felépítésével vagyunk képesek kielégíteni – mondta dr. Béres József az új gyártórészleg ünnepélyes alapkőletételén. – Nagyon hálásak vagyunk a magyar kormány támogatásáért, mert önerőből ezt a léptékű fejlesztést nem tudtuk volna megvalósítani. Egyben hiszünk abban, hogy ez a befektetés az állam részére is megtérül.”

 

A Béres Gyógyszergyár Zrt. ezzel a fejlesztéssel hosszútávon elkötelezi magát magyarországi, ezen belül szolnoki gyárának fenntartása mellett, és amellett, hogy fő piacának továbbra is Magyarországot tekinti, megteremti a bázist dinamikusan növekvő export-tevékenységéhez is.

 

Dr. Béres József e szavakkal zárta köszöntőjét: „Atyám a munkájával egy olyan fát ültetett, mely megkapaszkodott, gyökeret eresztett, és termést hozott. Nekünk, mai faültetőknek az a dolgunk, hogy az előttünk járók, felmenőink, őseink jó példáját kövessük, tovább vigyük, becsülettel, tisztességgel, szorgalommal – s ez a feladat nem is kevés!”

 

A SzolnokTV összeállítását az eseményről ITT tekinthetik meg.

A képen balról jobbra:

  • Szalay Ferenc, Szolnok város polgármestere
  • Regéczy-Béres Melinda, a Béres Gyógyszergyár Zrt. igazgatóságának tagja, a Béres Szőlőbirtok és Pincészet ügyvezető igazgatója
  • Major Ferenc, a Béres Gyógyszrgyár Zrt. vezérigazgatója
  • Béres Klára, a Béres Gógyszergyár Zrt. igazgatóságának tagja, a Béres Gyógyszergyár Zrt. kommunikációs igazgatója
  • Dr. Pana Petra, külgazdasági ügyekért felelős helyettes államtitkár
  • Nagy Miklós, a Béres Gyógyszergyár Zrt. igazgatóságának tagja, a Béres Gyógyszergyár Zrt. gazdasági igazgatója • Béres Marcell, a Béres Gyógyszergyár Zrt. projektmenedzsere
  • Dr. Bischof Zsolt, a Béres Gyógyszergyár Zrt. szolnoki gyártóüzemének gyárigazatója
  • Dr. Béres József, a Béres Gyógyszergyár Zrt. elnöke

© Copyright 2012 Béres Gyógyszergyár Zrt.

Increst Communication

Irány a webáruház

Webáruház

Tovább