A zsírban oldódó vitaminokról általában azt halljuk, hogy a szervezetben raktározódni képesek és ezért túlzott bevitel esetén káros hatásokat, toxikus tüneteket válthatnak ki. Ez természetesen igaz, de a képet árnyalja, hogy a napi szükséglet és a toxikus dózis között lényeges eltérés van. Valójában egy kis odafigyeléssel minimalizálható annak a veszélye, hogy vitaminpótlás kapcsán túladagolást szenvedjünk. Az egyes vitaminok ismertetése előtt még egy dologra fel kell hívni a figyelmet: régebben a zsírban oldódó vitaminok mennyiségét hagyományosan nemzetközi egységben (NE, angolul IU) adták meg. Ebből kisebb-nagyobb félreértések is származtak, mert a különböző vitaminok esetében más és más érték számít 1 NE-nyi mennyiségnek. Például amíg A-vitaminból 0,3 mikrogramm (µg) felel meg 1 NE-nek, addig D-vitaminból 0,025 µg, E-vitaminból pedig 1 milligramm (mg).