A Béres a világ jelentős családi vállalkozásai között
A világ jelentős családi vállalkozásait összefogó szervezet, a Family Business Network International (FBN-I) az idén 31. alkalommal rendezte meg Éves Nemzetközi Konferenciáját, a Global Summitet, amelynek most első alkalommal adott otthont Magyarország. A találkozóra a világ 34 országából, Indiától az Egyesült Arab Emírségen keresztül, Dél és Észak Amerikáig mintegy 300 résztvevő érkezett; több generációs, jelentős családi vállalkozások tulajdonosai, képviselői.
A programokban a Béres család tagjai, a Béres Gyógyszergyár elnöke, dr. Béres József, felesége, Klára, és gyermekeik, Melinda, Marcell és Merse is részt vettek.
A szeptember 28-tól október 1-ig tartó esemény központi helyszíne a budapesti Marriott Hotel volt, ahol az ismert magyar és nemzetközi családi vállalatok vezetői – köztük a Béres család is – plenáris előadásokon, kiscsoportos beszélgetéseken, esettanulmányokon és közösségi workshopokon vettek részt. A programsorozatot tanulmányutak, család- és gyárlátogatások egészítették ki.
Erdőbényén, a Béres Szőlőbirtokon, a pincészet ügyvezető igazgatója, Regéczy-Béres Melinda fogadta a rangos társaságot, ahol a „Wine of Kings – King of Wines” (királyok bora, borok királya) túra keretében a résztvevők Melinda előadását hallhatták az idén 20. jubileumát ünneplő szőlőbirtokról, majd a borászat remekeit, bort, pálinkát, pezsgőt kóstoltak jó hangulatban, nagy elismerést aratva.
A konferencia második napján a „Family Visit” (családlátogatás) során a Béres Gyógyszergyár budapesti székházába látogattak a szervezet tagjai, akiknek vállalatunk innovációs és portfóliómenedzsment-igazgatója, Béres Marcell beszélt a családról és vállalkozásaikról. A vendégek kollegáink szakszerű vezetésével a székházunkban található modern fejlesztőlaboratóriumba is ellátogattak, valamint megtekintették a most 50 éves Béres Csepp feltalálójának, id. dr. Béres Józsefnek emléket állító múzeumunkat is, ahol Klára, Melinda és Merse voltak a „túravezetők”.
A találkozásokon családias, jó hangulatban cserélődtek a generációk sok évtizedes tapasztalatai, és hasznos ismeretekkel gazdagodhatott minden érdeklődő.
Büszkén mondhatjuk, hogy mindkét vállalatunk, a Béres Gyógyszergyár és a Béres Szőlőbirtok bemutatkozása, és tulajdonosaik is általános elismerést arattak.