Társadalmi felelősségvállalás

A Béres Gyógyszergyár ápolja azt az erkölcsi örökséget, melyet az alapító, id. dr. Béres József hagyományozott a vállalatra. Működésében az üzleti sikeresség mellett a társadalomért érzett felelősségvállalás és az egyetemes értékek melletti elkötelezett kiállás is alapvető fontosságú.

A vállalat fő tevékenysége az egészségvédelemhez, a betegségek megelőzéséhez és leküzdéséhez kapcsolódik, ezért legnagyobb mértékű támogatásait is e területeken nyújtja. Jelentős mennyiségű terméket adományoz a rászorulóknak. Jótékonysági estek rendezésével segíti a daganatos betegek gyógyítását végző intézmények működését, elismeri és támogatja az elhivatott gyógyítók munkáját, valamint a sportéletet.

Az oktatásügy támogatójaként segíti a kiemelkedő tehetségeket, több intézményben Béres-ösztöndíjjal jutalmazza a legkiválóbbakat. Támogatja a hagyományok ápolását és kulturális értékeink megőrzését, megismertetését. Számos értékteremtő, értékőrző program és törekvés mellett áll, segíti az egyházak munkáját, együttműködik a magyar nemzet felemelkedését szolgáló szervezetekkel.

Támogatásait elsősorban a hazai és külhoni magyarság szolgálatába állítja, de segítsége eljut a világ távolabbi részeire, számos katasztrófa sújtotta területre is.

A Béres Gyógyszergyár karitatív tevékenységét 1993 óta a Béres Alapítvány a Teljes Életért közhasznú alapítvány szervezi és koordinálja.