HÍREK

Magyar Öttusa Szövetség - Béres Gyógyszergyár

Együttműködést kötött a Magyar Öttusa Szövetség és a Béres Gyógyszergyár

Új támogatót köszönthet soraiban a Magyar Öttusa Szövetség: hétfőn a Magyar Sportok Házában egy évre szóló szponzori szerződést írt alá Bretz Gyula, a MÖSZ elnöke, valamint Major Ferenc, gyógyszergyárunk vezérigazgatója.

„A minőség nem csak egy szó, hanem elköteleződés, hogy tökéleteset alkossunk” – így hangzik cégünk egyik jelmondata, amely a jövőben támogatóként áll a magyar öttusasport mellé. A hétfőn megkötött szponzori szerződés értelmében a Béres Gyógyszergyár Zrt. termékszolgáltatással segíti a versenyzők felkészülését.

Az együttműködés szerint 40 utánpótláskorú és felnőtt versenyző jut a cégünk által forgalmazott vitaminokat tartalmazó étrend-kiegészítőkhöz, valamint az idén már Béres Magyar Kupa-futam néven zajló versenysorozatunk dobogósai gyógyszeripari vállalatunk ajándékcsomagjait vehetik át az eredményhirdetés során.

„Csoda, hogy eddig nem találtunk egymásra, hiszen mindkét cég hagyományos magyar értékeket képvisel, tiszteli, fenntartja a tradíciókat úgy, hogy közben állandó innováción is keresztül megy annak érdekében, hogy a kor követelményeinek megfelelhessen. A gondolkodásmódunk, a filozófiánk közös, ahogyan a sikerbe vetett hitünk is” – fogalmazott a megállapodással kapcsolatosan Bretz Gyula, a Magyar Öttusa Szövetség elnöke, aki hangsúlyozta: a Béres cég támogatása nagyban hozzájárul majd a sportolóink felkészüléséhez.

Magyar Öttusa Szövetség - Béres Gyógyszergyár Zrt.
Fotó: Buza Virág

„Az egészségmegőrzés piacvezetőjeként, az egészségvédelemért elhivatottan dolgozó magyar vállalatként erkölcsi kötelességünknek érezzük a magyar sport támogatását és örülünk annak, hogy partneri együttműködést kötöttünk a Magyar Öttusa Szövetséggel. Fontosnak tartjuk, hogy odafigyeljünk hagyományainkra, értékeinkre, és támogassuk a magyar sportolók, jelen esetben öttusázóink egészségét, valamint a versenyekre való sikeres felkészülést.” – mondta Major Ferenc, a Béres Gyógyszergyár vezérigazgatója, és hozzátette: „Az átadott készítményeink a legmodernebb tudományos ismereteknek megfelelőek, ugyanakkor teljesen biztonságosak.”

Nyitókép: Buza Virág

Közzétéve: 2021.05.11