HÍREK

beres_dij_szolnok_kulturajaert_beres_hu

Idén is átadtuk a Béres-díjat

Hatodik alkalommal adtuk át január 22-én, a magyar kultúra napján Szolnokon a Szigligeti Színházban megrendezett díjátadó ünnepségen a Béres Gyógyszergyár által alapított Béres-díj Szolnok kultúrájáért elismerést. A kitüntetéssel évente egy-egy olyan személy munkáját ismerjük el, aki Szolnokon és a régióban sokat tett a magyar művészet, kultúra ápolásáért, fennmaradásáért, valamint az újabb generációk számára való továbbadásáért.

A díjat 2023-ban dr. Lengyel Erzsébet történelem, ének-zene, társadalomismeret szakos tanár, történész, karvezető, a KÓTA (Magyar Kórusok, Zenekarok és Népzenei Együttesek Szövetsége) Jász-Nagykun-Szolnok megyei elnöke vehette át dr. Bischof Zsolttól, a Béres Gyógyszergyár szolnoki gyárigazgatójától.

Dr. Lengyel Erzsébet Szolnok zenei életébe 1978-tól kapcsolódott be, a Kodály Kórusban és a Karnagyok Kórusában énekelt. Énekkart szervezett az általa igazgatott szakközépiskolában, amely kórus 20 éven át minden alkalommal megkapta az „Év kórusa” címet az Éneklő Ifjúság országos minősítő hangversenyeken. Számos tanítványát készítette fel a „Tiszán innen – Dunán túl” megyei és országos népdaléneklő versenyekre, ahol Arany, kiemelt Arany és Aranypáva minősítéseket értek el. Mindeközben általános iskolai gyermekkórust is szervezett és vezetett, amely szintén több alkalommal nyerte el az „Év kórusa” címet az országos minősítésen.

2004-től a Jász-Nagykun Szolnok Megyei Ének-zenei Együttesek és Karnagyok Egyesületének (Megyei KÓTA) vezetője. Szervezője a megyei Éneklő Ifjúság mozgalomnak, a Magyar Kórusok Napjának, a Zenei Világnap rendezvényeknek, térségi és országos népzenei minősítő hangversenyeknek, emlékhangversenyeknek, országos szakmai napoknak, valamint szervezőként és zsűritagként részt vesz a KÓTA népzenei szakbizottságának munkájában is. Rendszeresen publikál a ZeneSzó című folyóiratban.

Munkásságában kiemelkedő szerepet játszik a kórusmuzsika és a népdalok megismertetése, megszerettetése az ifjúsággal, sok száz fiatallal kedveltette meg az éneklés és az együtt éneklés örömét.

Elismeréséhez szívből gratulálunk! 

Közzétéve: 2023.01.23