Lezárult a Béres Egészség Pályázat – átadtuk a díjakat a legkreatívabb cserkész őrsöknek
Mit alkot egy cserkész őrs, ha az egészségről, a közösségről és id. dr. Béres József örökségéről gondolkodik? Filmet forgat, plakátot tervez, kirándul, főz, alkot – és közben kreatív, inspiráló pályaműveket készít. A Béres Egészség Pályázat résztvevői sokszínű ötletekkel és lelkes munkával mutatták meg, mit jelent számukra az egészséges életmód, az összetartozás és alapítónk szellemi öröksége.
A pályázat a Béres Gyógyszergyár és a Magyar Cserkészszövetség két évvel ezelőtt létrejött stratégiai együttműködésének egyik fontos kezdeményezése, amelynek célja, hogy a fiatalok játékos, élményalapú feladatokon keresztül ismerkedjenek meg az egészségmegőrzés, a közösségi összefogás és id. dr. Béres József életművének értékeivel.
A cserkész őrsök három kreatív feladatban mérhették össze tudásukat: egy rövid videóban mutatták be, miért lett volna kiváló cserkész id. dr. Béres József, plakátot készítettek az egészséges életmódról, valamint egy saját egészségmegőrző vagy közösségépítő programot valósítottak meg, amelyet fotókkal vagy videóval dokumentáltak. A beérkezett pályaművek jól tükrözték a cserkészet alapértékeit: az együttműködést, a kreativitást és a közösség iránti elkötelezettséget. A felhívásra összesen 19 pályázat érkezett. A legjobb munkákat a Magyar Cserkészszövetség vezetői és a Béres család képviselői közösen választották ki. Az első helyet a Fülesbagoly őrs, a másodikat a Tasmán ördög őrs, a harmadikat pedig a Kaktusz őrs szerezte meg, emellett több különdíjat is kiosztottunk.
Nagy öröm volt számunkra, hogy a Magyar Cserkészszövetséggel közösen olyan kezdeményezést valósíthattunk meg, amely játékos módon ösztönözte a fiatalokat az egészséges életmódra és a közösségi összefogásra.
Szívből gratulálunk minden résztvevőnek és nyertesnek!
