CalciviD7_országos_akció_november

Egészségkvíz – 12 segítő kérdés az erősebb immunrendszerért

Hogy a hidegebb hónapokat is egészségesen élvezhessük, fontos tisztában lennünk azzal, hogy immunrendszerünk működését miként segíthetjük. Ehhez a támogatáshoz adunk most tanácsokat, játékos formában. Tegye velünk próbára tudását!

Nehéz két év van mögöttünk. Nehéz, de talán hasznos is, hiszen a pandémia időszakában a gyakorlatban láthattuk, mit is jelent pontosan a megelőzés, és mennyi minden múlik rajta. Mert jöhet bármilyen veszély, előnyben csak akkor leszünk vele szemben, ha felkészülten fogadjuk. De még csak világméretű járványra sincs szükség ahhoz, hogy ezt belássuk. Elég, ha a szezonális betegségekre gondolunk, például az ősz, tél táján gyakran megjelenő légúti tünetekre. Ha már elkezdődött nálunk a kór, sokkal nehezebb dolgunk van, mint ha előre gondolkodunk, és jó időben elkezdjük szervezetünk megfelelő működésének támogatását. Változatosan táplálkozunk, mozgunk, sokat vagyunk szabad levegőn, eleget pihenünk. Nem szólva arról, hogy vannak hobbijaink, amik mentálisan karbantartanak, közösség, ahova kötődünk. Ugyanígy szervezetünk is apró elemekkel erősítgeti magát: vitaminokkal, ásványi anyagokkal, nyomelemekkel. Hasznos C-vitaminnal, magnéziummal, az immunrendszert támogató szelénnel, a csontok egészségéért dolgozó D-vitaminnal és kalciummal – feltéve, ha mindenből bevisszük a szükséges mennyiséget. Hiszen id. dr. Béres József már évtizedekkel ezelőtt megmondta: „Csak azt tudnám minél többekkel megértetni…” – hogy pontosan mit is, az kiderül alábbi kvízünkből, melynek megfejtéséhez segítségetekre lehet az ezen a linken megtalálható magazinunk.