Curie Kémia Emlékverseny a Béres támogatásával
A Curie Alapítvány 2019. május 10-11-én Szolnokon rendezte meg a 2019. évi Kémia és Környezetvédelmi versenyének országos döntőjét, melyen több mint 300 diák adhatott számot tudásáról. A verseny főtámogatója a Béres Gyógyszergyár volt.
A kémiaverseny, amely három évtizede Szolnokról indult el, mára országos megmérettetéssé nőtte ki magát, melybe immár évről évre határon túli diákok is bekapcsolódnak. A verseny Madame Curie nevét viseli, a versenyek gondozását pedig az időközben létrejött Curie Alapítvány vállalta fel.
A Béres Gyógyszergyár elkötelezett a tehetséggondozás mellett, így a 2018/2019 tanévben főtámogatóként csatlakozott a kezdeményezéshez. A vállalat támogatást nyújtott a Curie Kémia Emlékverseny lebonyolításához, valamint a jól teljesítő diákokat Béres-termékcsomagokkal ajándékozta meg.
A versenyt megelőző szakmai napon a diákok és felkészítő tanáraik megismerkedhettek a Béres Gyógyszergyár szolnoki minőségellenőrző laboratóriumával, és meglátogathatták az id. dr. Béres József feltaláló emlékét őrző, a Béres szolnoki telephelyén található múzeumot.
Május 11-én, a Városháza Dísztermében többek között Szalay Ferenc, Szolnok város polgármestere, dr. Béres József, Béres Klára köszöntötték az Országos Curie Kémia Emlékverseny döntőseit. Az ünnepi eseményen Béres elismerő oklevelet vehetett át Kondor Ferencné szolnoki és Sütő Lászlóné budapesti pedagógus, akik évtizedes elkötelezett munkájukkal segítették a Curie Kémia Emlékversenyek szervezését, valamint a diákok felkészítését.