A túrázni szeretők bizonyára ismerik az érzést, amikor megtelik friss levegővel a tüdőnk, könnyedebben mozgunk és szinte megmagyarázhatatlanul jókedvünk lesz a szabadban. Részben ezek azok az okok, ami miatt újra és újra motiváltak vagyunk, hogy kimenjünk a szabadba. Sok szakember fantáziáját megmozgatta már, hogy mi is zajlik pontosan bennünk kirándulás közben, szóval van rá magyarázat. Én biztosan érzem ezeket a jótékony hatásokat – arról már meséltem korábban, hogy mi történik az agyunkban természetjárás során, és arról is, hogy mindez hozzájárult ahhoz, hogy az elmúlt öt évben igazán túrázós lánnyá váljak.
Hogyan hat a túrázás a testünkre?
2019. óta minden nyáron igyekszem egy több hétig tartó túrát beiktatni az életembe. Elismerem, tanulmányok és munka mellett nem könnyű feladat, és bár nagyon szerencsés helyzetben vagyok a rugalmasan végezhető teendők mellett, azt is tudom, hogy a kellő mennyiségű szabadnap hiánya nem az egyetlen dolog, ami visszatartja az embereket a hosszú napokon át tartó túrázástól. Amikor erről beszélgetek másokkal, gyakran azt mondják, hogy három napig sem bírnák, nem hogy egy hétig, vagy kettőig. Azonban a több hétig tartó gyaloglás általában nem jár azzal, hogy napról napra egyre fáradtabbak vagyunk, épp ellenkezőleg! A testünk megedződik, az izmaink és ízületeink alkalmazkodnak, és megjelennek a túralábak is – mely az abszolút kedvenc testi jelenségem túrázás alatt, és egy későbbi blogcikkben bővebben is fogunk vele foglalkozni.
Fotó: Till Anilla
Hogy jutunk fel a hegy tetejére?
A túrázás során a test a makrotápanyagokat, vagyis a szénhidrátokat, zsírokat és fehérjéket használja energiaforrásként. Az alacsonyabb intenzitású tevékenységek során, például amikor az Alföldi Kéktúra egyik végtelenül hosszúnak tűnő gátján sétálunk, a zsírégetés dominál. Míg a nagyobb intenzitású szakaszokban, például amikor a Nagy-Milicet próbáljuk megmászni az Országos Kéktúra keleti végpontjánál, a szénhidrátok játszanak nagyobb szerepet, de ennek raktárai hamarabb kiürülnek – egyébként itt jó szívvel ajánlom mindenkinek, hogy vigyen erre a kaptatós részre túrabotot, hacsak nem akar négykézláb felmászni!
Felértünk a kilátóhoz – a történet kedvéért maradjunk a Nagy-Milicnél. Tudtátok, hogy maga a kilátó a hegy kistestvérén, a Kis-Milicen van? Úgy érzitek, egy lépést sem tovább, már azt a pár száz métert sem tudjátok megtenni a csúcsig. A fáradtságot a gyors izomrostok működésének „köszönhetitek”, melyek segítségetekre voltak ezen a meredek emelkedőn. Bár ezek az izomrostok gyors összehúzódásra képesek, mindeközben gyorsabban ki is fáradnak. Ennek az izomfáradásnak az egyik fő okozója a tejsav felhalmozódása az izmokban – a tejsav pedig csökkenti az izmok pH-értékét, ami fáradtságot és fájdalmat okoz. Pánikra semmi ok, a megoldás a gyakran kellemetlen jelenségre igen egyszerű! A pihenés és az alacsonyabb intenzitású mozgás, például néhány könnyed lépés a hegytetőn segít kiüríteni a tejsavat az izmokból.
Néhány mély lélegzet
Aki már haladt el életében a hegyről lefelé jövő túrázók mellett, miközben épp próbálta magát felküzdeni a csúcsra, biztosan ismeri azt az érzést, amikor kínosan próbálja visszatartani a levegőt, hogy ne zengjen az egész erdő a lélegzetvételétől. De miért is történik mindez? Amikor túrázunk, a testünk több oxigént igényel, ezért a légzőrendszerünknek keményebben kell dolgoznia, hogy ezt biztosítsa. Az oxigén felvétele pedig alapvetően a tüdőnkben lévő apró léghólyagocskák (alveolusok) feladata. A hemoglobin pedig, mely vérünk egy fehérjéje, felveszi az oxigént a tüdőnkből, majd a véráramon keresztül eljuttatja az izmokhoz és más szövetekhez, ahol szükség van rá. Mindeközben a hemoglobin a széndioxidot is elszállítja, ami a kemény kilométerek végigtúrázása közben az oxigént felhasználó szövetekben keletkezik, és visszaszállítja a tüdőbe, hogy onnan pedig kilélegezzük. A jó hír az, hogy ha rendszeresen mozogtok, például túráztok, a tüdőtök kapacitása megnő, és a hemoglobin is hatékonyabban szállítja az oxigént a véráramban – tehát gyakorlat teszi a légzőmestert!
Amikor csurog rólunk a víz
Bár külsőleg is kellemetlen érzés, belsőleg sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a sok izzadással nem csak egyszerűen vizet vesztünk, de ásványi anyagokat is. Az izzadság legnagyobb része víz, ebben oldott formában található töltéshordozókat együttesen nevezzük elektrolitoknak. Az izzadságban ilyenek többök között a nátrium, kálium, kalcium és magnézium, melyek többek között fontosak az izmaink és idegeink megfelelő működéséhez. Az említett ásványi anyagok közül:
- a nátrium például részt vesz a test vízháztartásának szabályozásában és az ingerület továbbításában,
- a kálium hozzájárul az idegrendszer megfelelő működéséhez és a normál izomműködéshez,
- a magnézium és a kalcium pedig hozzájárulnak az izomfunkciókhoz, valamint a csontok egészségéhez,
- a magnézium és a B-vitaminok (B2, B3, B5, B6, B12) emellett segítenek a fáradtság és kifáradás csökkentésében is.
Ilyenkor érdemes sok folyadékot, akár kifejezetten sportitalt is inni és odafigyelni a magnéziumbevitelre, de a magvakat és az aszalványokat is meghálálja majd a testünk. Vagy akár egy sós almát – tudom, nagyon furcsán hangzik, de amikor az Országos Kékkörön töltöttem 72 napot, az egyik legérdekesebb nasi, amihez furcsán kedvet kaptam az első pár napban, az a sós alma volt. Utólag magyarázta el egy kedves orvos ismerősöm, hogy valószínűleg az elektrolitok pótlása végett üzente a testem, hogy dobjak pár szem sót az almaszeleteimre.
Remélem ez a néhány praktikus tipp segített kontextusba helyezni, hogy mi is történik a testünkben túrázás alatt – de ne feledjétek, a fő, hogy figyeljetek a saját testetekre, és hogy érezzétek nagyon jól magatokat, bárhová is vigyen benneteket az ösvény!
