Béres Csepp: földön, vízen és a levegőn is túl
Ötven év emberi léptékkel igencsak hosszú idő, ennyi év során rengeteg minden történik. A Béres Csepp már ötven éve létezik, és ezalatt bejárta a világot, a szó szoros értelmében. Nemcsak Magyarországon használják, de a föld számos pontjára eljutott, sőt, még azon túlra is…
Béres Csepp egy távoli földrészen: Haiti
Egy igencsak távoli országban, a Karib-térségben található Haitin is ismerik a Béres Cseppet. Arrafelé nagyon nehéz az élet, a gazdaság alig működik és gyakori földrengések sújtják a térséget. A szegénység miatt sok az árván hagyott csecsemő és kisgyerek, őket a szalézi rend missziós apácái karolják fel. Árvaházakat tartanak fenn, ahol gondoskodnak róluk, oktatják őket, ám a körülmények rendkívül szerények. Napjában csupán egyszer tudnak enni adni nekik, ruhákat, higiéniai szereket csak az Európából érkező szerzetesektől kapnak. Mindössze négyen-öten gondoskodnak több száz gyermekről, és persze ők is csak egyszer esznek naponta. Ilyen körülmények között szükség van mindenre, ami a szervezetet, az immunrendszert támogatja. A kétezres évek elején egy budapesti pedagógus, Herczeg Ildikó hallott a szalézi nővérek önfeláldozó küzdelméről. Olasztanárként diákcsereprogramot szervezett, melynek során a padovai Maria Fogagnolo nővérnél szállt meg. Ő mesélt neki a Haitin dolgozó rendbéliekről, köztük húgáról, Mariangeláról, akinek akkor éppen haza kellett jönnie Olaszországba, hogy felerősödhessen, mert a misszióban veszélyesen lefogyott, legyengült, és csak Európában kaphatott kezelést. Ildikó elhatározta, hogy küld neki az akkoriban már komoly hírnévre szert tett Béres Cseppből. Egy volt tanítványa éppen Padovába utazott, ő tudta elvinni a nővéreknek. – Alig maradt néhány órám, hogy a használati utasítást olaszra fordítsam – emlékszik vissza Ildikó.
Mariangela nővér el is kezdte a kúrát, és az állapota néhány hét múlva javulni kezdett. Megjött az étvágya, a közérzete sokkal jobb lett, és ereje is visszatérni látszott. Miután talpra állt, magával vitt jó néhány doboz Béres Cseppet, immár rendtársai számára is. A Béres Alapítvány támogatásával nagyobb mennyiség kerülhetett ki Haitire, és Ildikó is évente többször küld a Cseppekből, hogy ott segítsen, ahol a legnagyobb szükség van rá. Ahogy ő mondja, az embernek meg kell tennie mindent, amit csak tud. – Az apácák pedig csendes mosollyal, hálásan köszönik – teszi hozzá. – Ám ez a köszönet és hála nem nekem, hanem a feltalálónak, id. dr. Béres Józsefnek és elhivatott utódainak szól azért, hogy a Béres Cseppek jótékony hatásából még ilyen messzi föld-részen is erőt meríthetnek az emberek.
Béres Csepp a tengeren: föld körüli utazás
Ha Gál József nevét halljuk, leginkább az a korszakos tett jut eszünkbe, amikor ő és Fa Nándor 1986-87-ben körülvitorlázták a földet Szent Jupát nevű túrahajójukkal – ez volt az első magyar földkerülés. Ám Gál Józsefnek volt egy másik útja is, az Equator-expedíció, melynek során családjával öt év alatt nyolcvanezer kilométert vitorláztak, huszonöt ország érintésével. Volt egy speciális „utas” is a hajóban. Igen, a Béres Csepp. – Kétségtelen, hogy ez volt életem két legnagyobb élménye, és egyben legnehezebb kalandja – mondja a ma hatvanhét éves sportember. – Olyan expedíciók ezek, ahol folyamatosan szélsőséges körülmények közt kell megfelelni. A fedélzeten nehéz kötelekkel, csörlőkkel dolgozunk, miközben hullámzik alattunk a víz. Ehhez jó kondíció, állóképesség és tűrőképesség kell; fizikailag és mentálisan is bírni kell a monotóniát, a nehéz körülményeket, a hideget, a fáradtságot, a vizet. Szerencsés vagyok, mert gyerekkorom óta sportolok. Tornáztam, kajakoztam, fociztam, kosár-labdáztam, síelni járok… talán ennek is köszönhetem az edzettségemet. Ám a szervezetnek másként is komoly feladat egy ilyen vállalkozás. Nemcsak József, de felesége és ötéves kisfia is idegen országokon, földrészeken haladt át, ahol mindannyiuknak bírni kellett a változó klímát, és ellenállni az ismeretlen kórokozóknak. Egy hajón, ahol akár hetekig szárazföldet sem látnak és orvos sem elérhető, végzetes lehet egy megbetegedés. – Hosszan haladtunk a trópusokon, és legalább huszonöt országban megálltunk. A veszélyt azok a baktériumok és vírusok jelentették, amikhez a mi szervezetünk nem szokott hozzá. Természetesen megkaptuk az akkoriban rendelkezésre álló védőoltásokat, de én hiszek abban, hogy ilyenkor fontos az immunrendszer támogatása is. Akkoriban egy ország ismerte a Cseppek történetét, mi is megkerestük a Béres családot, és gyorsan jó kapcsolatot sikerült kiépíteni velük.
A csokoládék, konzervek és kétszersültek mellett így került a hajóba öt évre elegendő Béres Csepp is. Emellett József a fokhagymafogyasztásra esküszik, és arra, hogy a vitamin- és nyomelemháztartást táplálkozással is egyensúlyban kell tartani. Ezért ahol csak tudtak, friss gyümölcsöket, zöldségeket ettek, és mint mondja, a komolyabb betegségek mindhármukat elkerülték. – Csak egy kis gyengeségem volt az egyik szigeten – teszi hozzá. Mindkét utazásnak óriási hatása volt. Az iskolák tudományos köröket hoztak létre, melyben a kicsik játékosan ismerték meg földünket. Józsefék együttműködtek hazai egyetemekkel és külföldi kutatóhelyekkel is, az utazásból pedig filmsorozat készült. Ám ő legnagyobb eredményének ezt tartja: „Kaput nyitottunk Magyarország számára a tengeri, óceáni vitorlázás felé.”
Béres Csepp túl a sztratoszférán: egy készítmény az űrben
Anatolij Pavlovics Arcebarszkij ezredes a szovjet űrhajózás egyik kiemelkedő alakja, aki 1985-ben kezdte űrhajós-pályafutását. A Szojuz TM–12 kutatásért felelős parancsnokaként egy alkalommal teljesített hosszú távú űrszolgálatot a Mir űrállomáson. Összesen 144 napot, 15 órát, 21 percet és 50 másodpercet töltött a világűrben, hat űrsétát végzett. Kétszer kapta meg a Szovjetunió Hőse kitüntetést. Életét az űrkutatásnak és a tapasztalatok átadásának szentelte. Sokat járta az országot, szeretettel tartott előadásokat, élménybeszámolókat. Öt évvel ezelőttig Csillagvárosban élt. Ma, nyugdíjasként már Moszkvában lakik, öt felnőtt gyermeke van, szívesen pihen és kertészkedik kis nyaralójában. Az élete már csendesebb, persze az űr világát elfelejteni nem lehet soha… Sok éve már, hogy Anatolij Pavlovics Arcebarszkij kapitány megismerkedett a Béres Cseppekkel. „Úgy negyed évszázada hallottam Béres Józsefről – meséli az ezredes. – Akkoriban hosszú időt töltöttem az űrben, és visszatérve a Földre sokféle panaszom volt. Egy ismerősöm révén hozzájutottam Béres József készítményéhez, kipróbáltam, majd a Cseppek bekerültek Csillagvárosba is. Felvettük a kapcsolatot a Béres Gyógyszergyárral, és még 1994-ben létrehoztuk a Béres doktor barátai jótékonysági alapítványt. A kozmonautaalakulatban sok űrhajós kipróbálta a készítményt, és kaptak belőle az idősek és a rászoruló betegek is. Elsődleges szándékunk a segítségnyújtás volt. Megkerestem az űrhajós-különítmény parancsnokát, és kapcsolatba léptem az űrhajóshadtest orvosával is – velük együtt dolgoztunk azon, hogy a Béres Cseppeket felküldjük a Mir űrállomásra, ami sikerült is. 1995-ben egyes legénységek kipróbálhatták a kozmoszban.” Id. dr. Béres Józsefet 1995-ben, 75. születésnapja alkalmából az Orosz Űrhajózási Szövetség Elnöki Hivatala Gagarin-diplomával köszöntötte, nyolcvanadik születésnapjára, 2000-ben pedig személyesen Anatolij Pavlovics Arcebarszkij hozta el Csillagvárosból és adta át neki a Gagarin-érmet az űrhajósok readaptációs kezeléséhez nyújtott érdemeiért.
„Majd huszonöt év telt el azóta, és én megbizonyosodtam arról, hogy a Béres doktor által kifejlesztett módszer ma is aktuális. Időközben nem csupán megtapasztaltam, de meg is értettem az általa megfogalmazott elmélet nagyszerűségét, és ma már pontosan tudom, milyen fontos a felismerése az egész emberiség számára. Bízom abban, hogy a Cseppek továbbra is betöltik küldetésüket, hiszen semmi nincs értékesebb az emberi egészségnél.”