A Béres Alapítvány 1993 óta áll ki jó ügyekért. Támogatja az egészségvédelmet, a kultúrát, az oktatást, segíti a rászorulókat és felkarol tehetségeket, legyen szó művészetről vagy tudományról. Az elmúlt 30 évben példaképeket is állított elénk: olyan emberi történeteket, amelyekből érdemes tanulni, amelyekből erőt gyűjthetünk és motivációt szerezhetünk.
Az új podcast-sorozatunk szól a kitartásról, a soha fel nem adásról és arról a rendkívüli erőről, amit az
emberek összefogása adhat. A műsorban ismert személyekkel, tudósokkal, művészekkel, szakemberekkel beszélgetünk magáról az útról és mérföldkövekről, amelyek sorsot, sőt sorsokat fordítottak.
Az idén 30 éves Béres Alapítvány elnöke, Béres Klára szerint attól vagyunk igazán emberek, hogy képesek vagyunk a másik emberre is odafigyelni, és ez a világon az egyik legtermészetesebb és egyúttal a legfontosabb dolog. Ezzel a társainkra figyelő, segítségnyújtó szándékkal jött létre annak idején a Béres Alapítvány is, amely a mai napig folytatja a Béres Csepp feltalálója, id. dr. Béres József által kijelölt utat, az önzetlen segítségnyújtást, az emberek egészségének védelmét, legyen szó testi vagy szellemi egészségről.
A Nem vagy egyedül! podcast-sorozatunk ennek a segítő tevékenységnek az alapjaihoz vezet, a lélek titkaihoz, különleges sorsokhoz, példaadó életutakhoz. Első epizódja egyfajta bepillantás az alapítvány életébe, amit kiemelkedő alkotókkal, nagyszerű szakemberekkel készített, igencsak erőt adó beszélgetések követnek. Tartson velünk!
Mára Magyarországon a daganatos betegségben szenvedő kisgyermekek számára olyan genetikai diagnosztika érhető el, amely elősegíti a célzottabb terápiát, ezzel növelve a gyógyulás esélyét. Podcast-sorozatunk legújabb epizódjában dr. Bödör Csaba, a Semmelweis Egyetem Patológiai és Kísérleti Rákkutató Intézetének egyetemi tanára és dr. Kriván Gergely a Magyar Gyermekonkológiai Hálózat elnöke az elmúlt öt év közös munkájának sikertörténetéről mesél, melyben alapítványunk is szerepet játszott.