Kutatási témája a burgonyaleromlás okainak felderítése lett. A Megyei Vetőmag-felügyelőség az egyre megbecsültebb kutatót kérte fel a vetőburgonyának szánt állományok szántóföldi, kórtani bírálatára. Ekkor még nem sejtette, hogy ezzel a munkával későbbi kutatásai szempontjából pótolhatatlan tapasztalatokat szerez.
Ebben az időben kérte fel őt a Magyar Tudományos Akadémia Agrártudományi Osztálya, hogy vegyen részt egy, az egész országra kiterjedő talajgenetikai vizsgálatban. A kutató szisztematikus elemzésben vetette össze a megművelt talajok nyomelem-tartalmát a szűztalajokéval.
A talaj- és növényanalízisek vezették el annak felismeréséhez, hogy a nyomelemeknek kiemelt jelentőségük van a növényi rezisztencia, vagyis a növények ellenálló képességének szempontjából. Hamarosan arra jutott, hogy a nyomelemek nemcsak a növényvilágban, de az állatok esetében is létfontosságúak.
A növénytermesztésben, állattenyésztésben jelentkező, egyre szaporodó bajok gyökerei rendszerint a talaj kedvezőtlenül megváltozott, és ma is változó adottságaira vezethetők vissza. A korabeli nézet szerint egy növény akkor fertőződik meg, amikor kórokozók kereszttüzébe kerül. A kutató azonban az ellenálló képesség hiányában látta a probléma alapvető forrását, mely a talaj nyomelemhiányos állapota miatt alakul ki. A kísérletekben sok szerep jutott a darabjaiból összerakott, legendás Lumpian márkájú mikroszkópjának.
Ám felismeréseinek nem volt hangos fogadtatása, pedig minden tekintetben forradalmiak voltak: a kórokozók az egészséges növényekben is jelen vannak, de kóros tünet csak akkor alakul ki, ha a növény “anyagcseréje”, ellenálló képessége valami miatt felborul. A legyengülés oka lehet nyomelemhiány vagy akár valamely elem túlsúlya is. Ezt a feltevést csak sokára, s nagy nehézségek árán sikerült elfogadtatnia.
A növények után az állatok kóros elváltozásait vette szó szerint górcső alá, majd a Kisvárdai Járási Kórház sebész főorvosának hála, az embereket érintő betegségek felé fordíthatta figyelmét. Először golyvás megbetegedésekkel foglalkozott. A golyva és a nyomelemek kapcsolatát vizsgálva jött rá, hogy egyes ásványi anyagok “túladagolása” rákos elváltozásokhoz vezethet.
Innen egyenes út vezetett a rákos betegségek vizsgálatához. A kisvárdai kutató szemlélete teljesen újszerű volt: nem a genetikai tényezőkből vagy a szervi elváltozásokból indult ki, hanem abból, hogy milyen nélkülözhetetlen tényezők hiányoznak ahhoz, hogy az immunrendszer megfelelően tudjon válaszolni az őt ért támadásra. A rákos sejtek és a növények kórokozói között felfedezett hasonlóság nyomán, korábbi kísérleteire támaszkodva az elemek egyenkénti vizsgálatába fogott.
Hamarosan megérett benne az indíttatás, hogy a gyakorlatban is alkalmazza új felismeréseit…
