EGÉSZSÉGTIPPEK

z_generacio_getty_images_beres_hu

Z generáció – a digitális kor gyermekeinek kihívásai

Profik a számítógép kezelésében, de nehezen igazodnak el a felnőttvilágban. Ők a Z generáció tagjai, akiktől sokat tanulhatnak az idősebbek, ugyanakkor nekik is szükségük van támogatásra.

Míg száz évvel ezelőtt, az 1920-as években két generáció együttélése jellemezte a társadalmakat, napjainkban nem kevesebb, mint hat létezik párhuzamosan! Az informatikai robbanás következtében ráadásul ma már egy egészen másként működő világ vesz körül bennünket. Nem csoda, ha a fiatalok egyre jobban elbizonytalanodnak, az idősebbek pedig nem tudják követni őket. A kérdés: mit tehetünk azért, hogy boldogan élhessünk, hogy fiataljaink biztos tartással állhassanak a világban? A válasz egyáltalán nem egyszerű, de az első feladat az, hogy megértsük a problémáikat.

Kik is ők pontosan?

Digitális bennszülöttek – így nevezik azt a korosztályt, amelynek tagjai 1997 és 2012 között születtek, vagyis ma tíz és huszonöt év között vannak. Egyfelől irigylésre méltó a helyzetük, másfelől egyáltalán nem könnyű. Legtöbbjük születésekor már létezett az okostelefon és a laptop, és mire igazán eszméltek, ezek a tárgyak már alapvető használati eszközök voltak. Ez jó, hiszen nagyban megkönnyítheti a tanulásukat és kommunikációjukat, ugyanakkor hátrányos lehet, ha függésbe kerülnek a különféle képernyőktől. Márpedig ez könnyen megtörténhet, hiszen a mobiltelefon, a számítógép állandó használata folyamatosan emeli az ingerküszöbüket, az általuk mutatott világ túlságosan vonzóvá válhat a valósághoz képest.

Sok a barát, mégis könnyen elszigetelődnek

E fiatalok további nehézsége, hogy nem mindenben tudnak tanulni az előttük járó generációktól, hiszen az idősebbeknek kevesebb a tapasztalatuk az elektronikával teli környezetről. „Ezért magukra vannak hagyva, önállóan fedezik fel a világot – magyarázza Bereczki Enikő ifjúsági és generációs szakértő. – Sokan közülük stresszesek, szorongók. Bár gyakorlottan használják a különféle közösségi médiás platformokat, ez nem jelenti azt, hogy meg is értik a szűretlenül rájuk zúduló tartalmakat. A túl korai kitettség, a nem feltétlen az életkoruknak megfelelő információk sokasága veszélyes lehet a lelki fejlődésükre.”

A fiataloknak látszólag sok az ismerősük, ám egy részük csupán „virtuális barát”, ráadásul jellemzően saját korosztályukból válogatnak. Így időnként elszigeteltnek érezhetik magukat. Pedig többségük ugyanúgy családra, társas létre vágyik, mint az előtte járók. – Természetes, hogy a mai fiatalok is szeretnének egy egészséges és boldog jövőt kialakítani maguknak, amiben a munka mellett elegendő idejük marad a számukra fontos tevékenységekre és önmagukra – mondja Bereczki Enikő. – Ezenkívül gyakori céljuk az, hogy társadalmi és környezeti problémákkal is foglalkozzanak, például a klímaváltozással – ez felelős gondolkodásra utal.

Kölcsönös támogatás

Ehhez szintén kapcsolatépítésre lenne szükség, méghozzá nemcsak szűk körben, hanem más generációk tagjaival is – hiszen közös a jelenünk, a jövőnk. A párbeszédnek kedvezhet az, hogy a mögöttünk álló pandémiás időszak következményeként mind az idősek, mind a fiatalok nyitottabbak a kapcsolatteremtésre. Hiszen most minden korosztály saját bőrén tapasztalhatta, hová vezet, ha főként a virtuális világban élünk.

A fiatalok 85%-a több időt töltött az online világban a járvány időszakában, és a túlzott képernyőzés hosszú távon is velük maradt. Míg a Covid előtt 7%-uk tartotta magát függőnek, a pandémia alatt már 13% vallotta ugyanezt. 54%-nál gyakran összefolytak a nappalok és az éjszakák, 50% alvási problémákat, 40% depressziót, 62% pedig úgynevezett digitális kiégést is tapasztalt.

Mostanra mind időseknek, mind fiataloknak elege lett tehát a bezártságból. Hiányzik a közösségi élet, mindenki nyitottabb új emberek megismerésére, új élmények szerzésére. Ebben pedig sok lehetőség rejlik. A fiatalok könnyebben meghallják a tapasztaltabbak hangját, és a generációk kölcsönösen sokat tanulhatnak egymástól. A kulcs ezúttal is egy örök érték: a bizalom, ami segíthet abban, hogy a fiatalok kapaszkodót találjanak, és kevésbé érezzék magukat egyedül hagyva egy talán még számukra is túl gyorsan változó világban.


BÉRES EGÉSZSÉG MAGAZIN – 2021. TAVASZI/NYÁRI SZÁM
FOTÓ: BÉRES EGÉSZSÉG MAGAZIN/GETTY IMAGES


Közzétéve: 2022.06.03