Az előző cikkeimben már meséltem arról, hogy hogyan jártam végig az Országos Kékkört szinte teljesen egyedül, illetve a többi hosszútávú túrám felén egyedül gyalogoltam. Ezek hallatán sokal meglepetten és kicsit elbizonytalanodva gondolkodnak el az emberek azon, hogy hogyan lehet társ nélkül túrázni. Így lett az egyik leggyakoribb kérdés, amit hosszútávú túrázásaim során feltesznek nekem, az a bizonyos „és te így egyedül? Nőként? Nem félsz?”
Minél többször hallom ezt a kérdést, általában annál magabiztosabban erősítem meg, hogy igen, nőként egyedül túrázom. A túrázás és a vadkemping mind olyan tevékenységek, amelyeket hajlamosak vagyunk a férfiakhoz kötni. Mert mi lesz, ha kiugrik elénk egy vaddisznó, ha megtámadnak minket, vagy ha eltévedünk? Mi lesz, ha bajba kerül a védtelen nő? Hogyan fogja feltalálni magát, megoldani a felmerülő problémákat, egyáltalán, hogy mer egyedül kint maradni éjszaka az erdőben?
Ezek a kérdések újra és újra felmerülnek a természetjárás kapcsán.
Erről pedig rögtön Reese Witherspoon, egyik beszéde jut az eszembe – aki többek között a Vadon című film főszereplője is (női túrázóknak kötelező megnézni!!!) – amelyben arról mesél, hogy rengeteg filmben hangzik el egy nő szájából az, hogy „most mi lesz?”. Pedig a való életben szinte soha nem fordul elő, hogy egy nő egy krízishelyzetben ne tudná pontosan, hogy mi a teendő. Így tekintek a nőkre a természetjárás kapcsán is: találékonyak, felkészültek, körültekintőek, erősek és okosak.
Az indulás a legnehezebb – de miért?
Mint oly sok dolognál az életben, az első lépések a legnehezebbek. Bár az „outdoor” témákban többségében férfiak osztanak meg tartalmakat, tippeket, inspirációt, szerencsére évről évre egyre több nő jelenik meg mind az online, mind az offline világban és mondják el a véleményüket. Érdemes tehát felkeresni női túrázókat, hogy ők is megosszák tapasztalataikat pl. online csoportokban, de közösségi túraalkalom és workshop is elérhető már kifejezetten nőknek. Ezek a közösségek nemcsak rengeteg praktikus információt adhatnak, de kapcsolódhatunk nőtársainkkal, sőt, akár közös túraalkalmakat is szervezhetünk velük. Az elején pedig érdemes kicsiben kezdeni: akár egy pár órás természetjárást bevállalni a közeli erdőben, vagy egy rövid hétvégét betervezni a barátnőinkkel gyakorlásképp.
Ahogy egyre magabiztosabbá válunk mind a felszerelésünket illetően, mind magunkban, úgy leszünk egyre felkészültebbek nemcsak fizikailag, de mentálisan is. Aztán újabb és újabb mérföldkövek jöhetnek: például az első vihar, az első elesés, az első tönkrement felszerelés. Ezekre kell számítani, hiszen előbb vagy utóbb bekövetkeznek, de ne szegjék a kedveteket! Velem is előfordult, hogy a rossz irányba haladtam pár percig, hogy egy bozótosban találtam magam és kicsit megilletődtem, sőt, kétszer vaddisznó is kiugrott elém – ráadásul egyszer a kicsinyével, amivel nagyon kell vigyázni! Ha számítunk arra, hogy történhetnek velünk veszélyes helyzetek, az már félsiker, és ilyenkor azt gondolom, a nyugalmunk megőrzése a legfontosabb és persze bízni abban, hogy bármilyen nehézség adódik, azt meg fogjuk tudni oldani egyedül is.
Majd következhet az első kint alvás, amitől nemtől függetlenül igen sokan ódzkodnak. Kipróbálhatjuk társaságban vagy egyedül is – utóbbihoz az a tippem, hogy az első alkalommal érdemes minél jobban kifárasztani magunkat, például egy hosszabb távot beiktatni aznapra, hogy estére ne is legyen energiánk azon aggódni, hogy mi lesz, ha valami baj történik. A második alkalomnál pedig már tudunk az elsőre hivatkozni – hiszen egyszer már túléltük, miért ne élnénk túl másodjára is, nem igaz? 🙂
A női felszerelés
Nőként abból a szempontból mindenképp hátrányban vagyunk, hogy bár a testsúlyunk általában kevesebb férfitársainknál, sajnos maga a felszerelés súlya nem sokban különbözik. A legfontosabb, hogy a hátizsákunk végleges súlya – tehát vízzel és étellel együtt -, semmiképp sem haladhatja meg a testsúlyunk 20 százalékát. Egy 60 kg-os nő esetében tehát a táskánk maximum 12 kg lehet – de minél kisebb a súly, annál jobbat teszünk a lábunknak, vállainknak és hátunknak. Ezen kívül egyre több helyen lehet már kifejezetten nőkre szabott felszerelést kapni – ez a ruházatban valószínűleg nem is meglepő, azonban az elmúlt években kifejezetten elterjedtek a nőkre szabott hátizsákok és hálózsákok is, amelyekkel egyre kényelmesebben túrázhatunk nőként.
Fotó: Till Anilla
A biztonságról
Nagyon szeretném megélni a napot, amikor fel sem merül az, hogy nőként nem biztonságos egyedül járni a természetben. De addig is mind a túrázók, mind a hozzátartozóik nyugodt éjszakái végett érdemes a következő néhány alapvető dolgot szem előtt tartani indulás előtt. Természetesen a legfontosabb, hogy bárhova is túrázunk egyedül, mindig meséljük el legalább egy barátunknak vagy családtagunknak, hogy hova készülünk, meddig tervezünk maradni és hová fogunk megérkezni – így, ha esetleg bármi baj ér minket, mielőbb a segítségünkre tudnak sietni az ismerős útvonalon. Ha van rá lehetőség, akár az állandó helyzetünket is megoszthatjuk a mobilunkon használt térképalkalmazás segítségével.
Érdemes letölteni az Országos Mentőszolgálat Életmentő alkalmazását is, amellyel úgy is tudunk segítséget kérni, hogy egyből megosztjuk a tartózkodási helyünk koordinátáit, illetve baleset esetén az alkalmazáson belül is találunk tippeket arra, hogy hogyan kezeljük a sérülésünket. Az extra biztonságos útvonalkövetéshez akár egy GPS készüléket is beszerezhetünk, bár én eddig mindig elboldogultam az okostelefonommal, hiszen térerő nélkül az offline térképem mindig kiválóan működött – ebből számos változat van, én Magyarországon a Természetjáró appot javaslom, de külföldön a Komoot és a Wikiloc is szuperül működnek. A lelki biztonságunk érdekében pedig még annyit javasolnék, hogy érdemes kézben tartani a túrabotot, a zsebben pedig egy gázspray-t – bár ezeket sosem kellett élesben használnom, de mindig megnyugtatott a gondolat, hogy ha kell, kéznél vannak.
Végezetül pedig: az elmúlt években egyre több nő vág bele egyedül a túrázásba, de azt gondolom, hosszú út vár még ránk (szó szerinti és átvitt értelemben is), hogy ez teljesen természetes legyen, akár az erdő mélyén is. Ezen úgy tudunk változtatni, ha nem félünk belevágni, és ha valóban akarjuk, a megfelelő felkészültséggel útnak indulni. Ezzel nemcsak magunknak tehetünk jót – lelkileg és fizikálisan is -, hanem más nőtársunkat is inspirálhatjuk arra, hogy elinduljon ezen a sokszor hosszú, de annál felszabadítóbb, lélekemelő úton. Úgyhogy arra biztatlak, járulj Te is hozzá és vedd fel a túrabakancsod – irány a természet!
