Édesapja cipész volt, a falu megbecsült embere. Édesanyja nyolc gyermeknek adott életet, ezek közül a felnőttkort hat érte meg.
Hitvallása szerint édesanyjától, a különleges, melegszívű asszonytól tanulta a másik ember megbecsülését, a szüntelen segíteni akarást és a kitartást a munkában. Apja az első világháborúban harcolt, az ő történetein nőttek fel a Béres testvérek, szemükben a keményen dolgozó apa igazi hős volt.
Nyaranta gyakran kirándultak a Tisza árterületére, a Béres fiú ott tanulta meg a gyógynövények nevét és lelőhelyeit.
Mint elsőszülöttnek, különösen sok feladata volt a családban. Már-már második családfőnek számított. Fiatalon dolgozni kezdett építkezéseken, részművelésben, vagy épp apja cipészműhelyében. Reggelente egy kilométert gyalogolt az elemi iskolába, gyakran nagyon cudar időben.
Kitűnő tanulmányai miatt a falu református papja teológus pályára szerette volna küldeni, minden költséget állva. Ám Béres József édesapja a tanulást úri dolognak tartotta, neki pedig segítő kézre volt szüksége. A fiú meghajlott az apai akarat előtt.
Az elemi iskola elvégzése után, a 13 éves fiú abbahagyta tanulmányait és munkába állt. Dolgozott fűrésztelepen, gyümölcsösökben. Kifejezetten szeretett kertészkedni, a növényekben, fákban életre szóló társakra talált. A gyógyszerészettel “Annus néni” kertjében dolgozva ismerkedett meg, az idős hölgy ugyanis patikát vezetett a faluban. Ő és vele élő húga támogatni kezdték a tanulásban, még a tankönyveit is beszerezték neki. Hosszú évekkel később, az államosítások idején, Béres viszonozni is tudta ezt a gondoskodást, amikor a két idős asszony teljesen kisemmizve, nagy szegénységben élt.
Annus néniék mellett Gyüre „Zoli bácsi” díszkertjében is munkát vállalt, ő a körzeti orvos volt akkoriban. Eltökélte, hogy a tehetséges ifjú Bérest kertészeti szakiskolába küldi.
A fiatalember nagy örömére még édesapját is meggyőzte ez a jólelkű doktor, így 1938-ban be tudott iratkozni a kecskeméti szakiskolába. Az intézményt a vasfegyelem jellemezte. Béres József elmondása szerint ez nagyon jó hatással volt rá, hiszen egy életre elsajátította az önfegyelmet és a koncentrációs képességet, aminek későbbi sikereit köszönhette. Akkoriban még nem voltak talajfertőtlenítő szerek, így ha bármilyen növény megbetegedett, csak a leleményességre lehetett támaszkodni. Ebben az ifjú Béres igazán nem szenvedett hiányt. Elsőként egy gyümölcsöst mentett meg, ahol sorra pusztultak a fák.
Rájött, ha hajdinát telepít a gyümölcsfák mellé, a cserebogár nem fog petét rakni, s nem lesz, mi megrágja a fiatal fák gyökerét. Csoda történt, a fák megmaradtak. 1940-ben tanulmányaitól lelkesülten és tettvággyal telve ért haza. Ám hamarosan megérkezett a katonai behívó…
