Az eltelt évek izgalmas lehetőséget is kínáltak a filmrendezőnek munkája befejezéséhez. Vajon mi történt tíz év alatt? Erre is keresték a választ, kutatták, kivel mi történt. Mivel a cseppeket elsősorban rákos megbetegedések kiegészítő kezeléseként alkalmazták, felkerestek több régi beteget is. Orvosi körökben azt mondták, az ötéves túlélés gyógyulásnak tekinthető.
Volt, ahol csak szomorú emlékek maradtak, de sokkal többen voltak a túlélők, a gyógyultak. A történet ezzel a tíz évvel együtt csodálatosan kerek lett, drámai, megindító és sokaknak reményt adó.
1987. február 17-én Az utolsó szó jogán című film végre nyilvánosság elé került. A Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében mutatták be a Magyar Filmszemlén. A Kongresszusi Központ nagyterme megtelt emberekkel, mindenki kíváncsi volt a sokáig tiltott alkotásra. A vetítés során már érezni lehetett, hogy mindenkit megérintett a téma, folyamatos bekiabálások, gyakran felcsattanó taps kísérte az előadást. A végén alig akart abbamaradni a vastaps. A film hatására az újságírók ismét érdeklődni kezdtek Béres József munkája iránt, interjúk születtek, a filmet országszerte vetítették, s végre biztatást és támogatást is kapott a Béres Csepp ügye. Nagyon sokan álltak Béres József mellé, s egyre többen kívántak tenni azért, hogy minél hamarabb és minél szélesebb körben megtudhassák az emberek, hogy igenis létezik egy készítmény, ami segít. A Biokultúra Egyesületnek köszönhetően megjelent az Első kézből a Béres Cseppről című kiadvány, mely a készítménnyel kapcsolatos alapismereteket foglalta össze. A “sárga füzetként” becézett összefoglalót még ma is nagy hálával emlegetik az emberek.
Ezekben a politikailag is változó időkben alakultak az első társadalmi célú, közhasznú alapítványok. Dr. Szirmai Péter, a Budapesti Műszaki Egyetem munkatársa, a Béres-ügy egyik lelkes híve indítványozta egy olyan alapítvány létrehozását, mely hatékony segítséget jelentene a cseppek további sorsában. Az ötletet a támogatók körében hatalmas lelkesedés fogadta, sorra érkeztek a felajánlások. 1988. június 13-án került jóváhagyásra a Béres Alapítvány, és ahogy ekkoriban az újságok írták, „sok beteg életében új fejezet kezdődött”. A Béres Alapítvány legfontosabb célja a készítmény népszerűsítése és gyógyszerré törzskönyvezésének kezdeményezése volt. 1989-re sikerült elérni, hogy a Béres Cseppet gyógyszernek nem minősülő gyógyhatású készítményként törzskönyvezték.
Hiába volt azonban az igyekezet, sajnos hamar kiderült, hogy az akkori alapítvány lehetőségei korlátozottak. Eredményes piaci munka és professzionális üzleti tevékenység csak üzleti alapon végezhető. A megvalósítás pontos részletei és lépései Szép Sándor tehetséges üzletember gondolataiban körvonalazódtak, aki a legmegfelelőbb formának a részvénytársaságot tartotta, melynek alapításához akkoriban tízmillió forint kellett. Egy részét ő maga finanszírozta, a hiányzó összeget viszont valahogy elő kellett teremteni. Ez nagyon nehéz feladatnak bizonyult akkoriban – ne felejtsük, a szocializmus végnapjaiban, a rendszerváltás idején járunk –, a megkérdezettek a leendő Béres Rt.-t nagy kockázatú, bizonytalan befektetésnek értékelték, ami igaz is volt.
Ekkor siettek Béres József segítségére Kósa Ferenc japán barátai, akik szintén sok pozitív tapasztalatra tettek szert a cseppel kapcsolatban. Ők is részvényesek lettek hát, mellettük Szép Sándor, Kósa Ferenc és Béres József tartozott a tulajdonosi körbe. 1989 szeptemberében már működött a Béres Rt., és raktáron volt az engedélyeztetett, továbbfejlesztett Béres Csepp Plusz.
Ebben az időben az okozta a legnagyobb problémát, hogy a Herbáriával kötött szerződés miatt két Béres Csepp is volt a piacon. Ez a kettőség érthető módon bizonytalanságot keltett a fogyasztókban: majdnem azonos név, de különböző arculat, különböző vállalatoktól. Minél gyorsabb megoldásra volt szükség, hogy a készítmény jó hírneve ne sérüljön. Egyértelmű volt, hogy az újonnan megalakult Béres Rt. szeretné gyártani a terméket, így a Herbáriával meg kellett egyezni.
A Herbária 150 millió forintért felajánlotta, hogy visszaadja a Béres Csepp gyártásának jogát. Béres József ellenkezett a pénz kifizetésével kapcsolatban, mert igazságtalannak érezte, hogy azt a készítményt, amin majd egy életen át munkálkodott, visszavásárolja. A piaci életben azonban farkastörvények uralkodnak. Szép Sándor éleslátásának és üzleti érzékének köszönhető az a merész lépés, hogy végül ha hitelek és kölcsönök árán is, de kifizették a kért összeget, Béres József találmánya újra saját kezébe került.
1989 szeptemberében a televízió is levetítette főműsoridőben Az utolsó szó jogán című filmet, amit több millióan láttak, hatása óriási volt. Az egész ország megismerte Béres József életútját és találmányát. Mindenki Béres Cseppet akart vásárolni, hosszú-hosszú sorok kígyóztak a patikák előtt. Három hónap leforgása alatt több mint kétmillió üveg Béres Csepp fogyott el. Mindezek ellenére az orvostársadalom továbbra is elutasította a készítményt, sőt támadták, lejáratták. Egy lehetőség maradt a válaszra, elindítani a Béres Csepp kémiai, preklinikai és klinikai vizsgálatait. Az anyagi hátteret a részvénytársaság már tudta biztosítani az árbevételéből. Furcsa helyzet állt elő: egy több mint tíz éve forgalomban lévő, sikeres termékhez kellett utólag hivatalos igazolást keresni, miközben sok-sok ember gyakorlati tapasztalata igazolta már annak hatékonyságát. Ahogy a tudományos eredmények sokasodtak, szép lassan az orvostársadalom is elfogadóbbá vált.
1991-ben szomorú fordulat állt be a cég életében: meghalt a részvénytársaság egyik alapítója és első elnöke, Szép Sándor. Súlyos tulajdonosi válság következett. Béres József és Kósa Ferenc között olyannyira megromlott a viszony, hogy a részvénytársaság teljes széthullásával fenyegetett. Az alapvető nézeteltérés abból alakult ki, hogy máshogy képzelték el a cég jövőjét. Míg Béres József új termékek fejlesztését látta célravezetőnek, addig Kósa Ferenc új irodaházat vásárolt volna a bérleti díjak megspórolása érdekében. Mindkét irány mellett szóltak érvek és ellenérvek. Az igazi és mély konfliktus abból származott, hogy Kósa Ferenc elhitette Béres Józseffel, hogy támogatja elképzelését, azonban a részvénytársaság közgyűlésén kiderült, hogy a háttérben az összes részvényest maga mellé állította. Abszurd helyzet állt elő, a Béres Részvénytársaság Béres József ellen fordult.
A patthelyzetet az oldotta fel, hogy Béres József személyesen elutazott Japánba tárgyalni az ottani részvényesekkel a kialakult helyzetről, és ajánlatot tett részvényeik legalább részleges megvásárlására. Kósa Ferenc mindeközben felmérte a maga helyzetét, és ő is ajánlatot tett a saját részvényeinek eladására. Béres Józsefnek másodszor is vissza kellett vásárolnia azt, ami korábban az övé volt.
