Annak ellenére, hogy számára több vonatkozásban is hátrányos megállapodást kényszerítettek rá, mégis elfogadta, hiszen végre mindenki számára hozzáférhetővé válhattak a cseppek, ami a feltaláló számára az egyik legfontosabb cél volt. A készítmény névadója dr. Vizi E. Szilveszter, ismert orvosprofesszor lett, aki a néven való töprengés közepette, mintha a világ legkézenfekvőbb gondolata lenne, így szólt: “Mit szólnátok, ha egyszerűen Béres Cseppnek neveznénk?” A találmány gazdájának is tetszett a név, így ebben maradtak.
A Béres Csepp gyártása Kőbányán, a Herbária Laboratóriumában indult meg, és 1978 októberére a kész termék megjelent a gyógynövény-szaküzletekben is. “Megcsillantak szemünkben az öröm könnyei, amikor először láttuk az újságban a hírt” – így jellemzi akkori lelkiállapotát a feltaláló. A hír így szólt:
„A Herbária Vállalat az Egészségügyi Minisztérium engedélye alapján folyamatosan gyártja, és gyógynövény-szaküzleteiben árusítja a Béres Csepp készítményt. A cseppek fáradékonyság, általános elesettség, étvágytalanság és álmatlanság eseteiben alkalmazhatók.”
Valóban, a Béres Csepp fáradékonyság, gyengeség esetén elősegíti a jó közérzet helyreállítását, a betegségek, műtétek utáni felépülést, hasznos hiányos táplálkozás, jelentős fizikai igénybevétel esetén is. A kitartó kutatómunka eredménye bebizonyította, hogy a nyomelemek ilyen egyedi és speciális formában alkalmazott összetétele immunrendszert támogató és egyéb jótékony hatása miatt a daganatos betegek kezelésének kiegészítőjeként is eredményesen alkalmazható, de ennek elismerése a forgalmazás kezdetekor még nem történhetett meg.
Az 1978-as év végén tehát megjelentek a boltokban a jellegzetes kék-sárga címkés üvegek. A termék fogadtatása fantasztikus volt, és a külföldi igények is – Japántól kezdve Németországig, Svájcig – azonnal jelentkeztek. A cseppek termelését a kis tatabányai üzemből hamarosan egy nagyobb kapacitású tolnai üzembe helyezték át, hiszen a készítményt itthon is, külföldön is “vitték, mint a cukrot”. Hivatalosan évi százezer üveg fogyásáról számoltak be, azonban az üzemvezetők sajtónyilatkozataikban hatszázezer üvegről beszéltek. Ilyen pozitív eredmények után szinte érthetetlennek tűnhet, miért maradt passzív a Herbária, miért nem végeztek semmilyen piaci munkát. A válasz egyszerű: a hatalom továbbra is a készítmény ellehetetlenítésében reménykedett. Minden területen működött a szocialista cenzúra: a sajtóban csak a politika által kiadott hivatalos álláspontok jelentek meg, leállították a klinikai vizsgálatokat, a Béres Józsefről és találmányáról szóló dokumentumfilmet betiltották, a szakmai közönséget elhallgattatták és ismertetőanyagok sem készülhettek.
Azonban hiába próbálták minden erővel elfelejtetni a készítményt az emberekkel, egy dologgal nem számoltak: a készítmény hatott, szájról szájra járt a híre, és egyre többen használták…