Egy baráti beszélgetéssel kezdődött. 1975-ben Kósa Ferenc filmrendező, Ratkó József neves költővel, Béres József barátjával és Balczó András öttusa világbajnokkal üldögélt a Tisza-parton. Szóba került Béres József találmánya és az azzal kapcsolatos sikerek, örömök, bánatok. A filmrendező fejében megfogant az ötlet: egy hiteles dokumentumfilm előremozdíthatná a kutató és a cseppek ügyét, hiszen nagyobb nyilvánosságot teremtene.
Felkereste Béres Józsefet, aki mesélt neki kutatásairól, újszerű nézeteiről, eredményeiről, sikereiről, a hivatal elutasító állásfoglalásáról és az akadályokról, amikbe az évek során beleütközött. Kósa Ferenc már tudta, mit akar. Az akkori kulturális minisztertől, Pozsgay Imrétől kért támogatást a filmre, amit meg is kapott.
Kósa nem döntőbíró akart lenni egy tudományos kérdésben, csupán valódi sorsokat, valódi történeteket, véleményeket, tényeket kívánt bemutatni.
Ám hamarosan maga is megtapasztalta, hogy az igazságot milyen gyakran és milyen végzetesen képes az előítélet és a féltékenység elrejteni. Elkötelezettséggel indult harcba a társadalomban felhalmozódott előítéletek ellen, s kötelességének érezte az igazság feltárását a Béres Csepp ügyében.
A film azonban – ez talán nem meglepő az előzmények ismeretében – hamarosan tiltó listára került, a politika ismét mozgásba lendült. Béres József körül hírzárlatot rendeltek el, az igazságot el akarták hallgatni. A film készítését leállíttatták, nem hagyták sem befejezni, sem bemutatni. Tíz hosszú évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy Az utolsó szó jogán című film előkerülhessen a “fekete dobozból”.
Hiába azonban az ellenpropaganda, a legenda szárnyra kapott, Béres József munkáját többé nem lehetett agyonhallgatni. Egyre többen használták a készítményt, egyre többen gyógyultak meg tőle, egyre szélesedett a támogatók köre. Kósa Ferenc, Ratkó József és Balczó András mellé olyan értelmiségiek sorakoztak fel, mint Nagy László, Sánta Ferenc, Illyés Gyula, Déry Tibor, Csoóri Sándor, Bory Zsolt, Pál Géza és sokan mások.
Nagy László különös aggodalommal figyelte a kutató sorsát, féltette Béres Józsefet és a találmányát, tartott attól, hogy elorozzák előle. A költőóriás szerette volna hírül adni a világnak a tudós kitartását és küzdelmét. 1976 decemberében egy tüzes karácsonyi cikkben saját maga írta meg a Béres-ügyet. De minden elszántsága ellenére a cikk még az ő tollából sem jelenhetett meg.
1977 januárjában megjelenhetett azonban a Népszavában Lukács Máriától egy kétoldalas írás “Csodaszer” – gyógyítás helyett címmel, mely elferdített információkat közölt a cseppekről, csak a készítmény befeketítése volt a célja. Nagy Lászlót is nagyon feldühítette ez a nyílt és alaptalan támadássorozat, így még egyszer megpróbálta cikkét megjelentetni, de azt újra letiltották. Ezúttal nem hagyta annyiban a dolgot, egészen a nagyhatalmú Aczél Györgyig ment, elmondta neki, hogy kilép az Írószövetségből és megjelenteti írását. Ez mindenesetre nagy zavart támasztott volna az akkori nemzetközi politikában. A fenyegetés lavinát indított el a Parlamentben, végül Aczél György közölte a háborgó Nagy Lászlóval, hogy a minisztertanács döntése: szabad az útja a Béres készítménynek. A viszontagságos időszak ihlette Nagy László Elhúllt bolondok nyomán című versét, melyet Béres Józsefnek ajánlott.
1986-ban végre megtörni látszott a jég…
Nagy László: Elhúllt bolondok nyomán
Béres Józsefnek
Dehogy merevít meg delelés
még romlatlan madár a májam
gyöngy még bennem az elrendelés
hogy a bolondok útját járjam
amíg a vérem kereke jár
a szél amíg számat csiszolja
lesz a veszett ügynek bolondja
békákkal tüzdelt kalap alatt
lesz a májusért fölkelt beszéd
ha napozik a bírói szék
s négy lába négy szál százszorszépen
s hollók ha babarózsák szemét
kiszedik szólva hogy jómadár
egy se marad étlen se tétlen
ha tüntetve hogy éljen a rák
harsog a köpenyhad fehéren
fölzokog a vers feketében
kidadogja ki van veszélyben
ha naparanyból annyi karát
vész el a fények vesztőhelyén
ha nyög a remény ha a zászló
a veszejtők lábain kapca
vonszolódik titkon a sárig
s tulipánfák tornyát legázló
rühes apokalipszis-kanca
rablóknak ha szivárványt sárlik
lesz a veszett ügynek bolondja
világra a gondot kibontja
lesz idő ami sose felejt
mert kéz is lesz hogy írjon röhejt
s kínt az országos panaszkönyvbe
száll csuklómra csillagok örve
kiszakad a fohász az árva
hogy egy bolond százat csinálna
a száz pedig milliomot