A háborús sérüléstől lebénult karú Béres József fizikai munkát nem tudott vállalni, de a szervezésben alaposan kivette a részét. Összefogta az ifjúságot, és vezetésével rendbe hozták az iskolákat, a hősök emlékművét és a parkot. A település nyugodt élete a háború után csak lassan állt helyre. Jó ideig randalíroztak, fosztogattak még a szovjet katonák. Egyszer minden ok nélkül egy orosz tiszt elkapta Bérest, egy marhavagonba tuszkolta, ami már csak a határ után állt meg. Egy cselnek köszönhetően sikerült csak megszöknie, s a Gondviselésnek köszönhette, hogy ismét megmenekült a halál torkából.
Mivel a karja igen rossz állapotban volt, csak kisebb mezőgazdasági munkákból, részművelésből tudott élni, s besegített Gyüréék kertjébe is, mivel a fiút egykor támogató orvos hadifogságban volt. Zoli bácsi 1946-ban tért haza, és azonnal nekilátott, hogy meggyógyítsa a Béres fiú karját. Minden nap vért vett a jobb karjából, és fecskendezte át a beteg balba. Senki sem reménykedett, hogy sikerrel jár a gyógymód, de az orvos nem adta fel, s hat hónap múltán győzelem: a fiú meg tudta mozdítani beteg karját.
Ekkoriban szeretett bele Papp Katalin tanítónőbe, aki viszonozta a nincstelen, ám ambiciózus fiatalember érzelmeit. 1947-ben házasodtak össze “Katókával”, 1948-ban megszületett első gyermekük, Katalin. A kis család Gyüréék gyümölcsösében, egy kis házban lakott.
Közben Béres József befejezte gimnáziumi tanulmányait, leérettségizett, s ahogy javult a karja, egyre több munkát vállalt. Záhonyban megválasztották a Földművesszövetkezet ügyvezetőjének és a Hitelszövetkezet vezetőjének. A faluban újra éledt az élet, Béres József a közösség megbecsült tagja lett.
A jó szándékú, sikeres emberek sajnos, sokszor szembetalálják magukat irigyekkel. Béres József életútját többször keresztezték rosszakaró, féltékeny emberek. 1948-ban például koholt vádakkal üldözni kezdték. Történt ugyanis, hogy a Hitelszövetkezet vezetőjeként elutasított egy jogtalan kérelmet, ám a jó kapcsolatokkal rendelkező „áldozat” bosszúból megpróbálta egzisztenciálisan ellehetetleníteni. Azt terjesztette róla, hogy Szálasi szárnysegédje volt, holott soha még csak nem is találkozott vele. Végül osztályidegenné minősítették, és a családnak Kisvárdára, Katóka szüleihez kellett költöznie, Béres pedig nehéz fizikai munkavégzésre kényszerült.
A pár második gyermeke, a kis Józsika, 1952-ben született. A kor hagyományaival ellentétesen jelen volt felesége szülésénél, elmondása szerint annyira izgult, hogy a pörköltbe, amit vacsorára készített, paradicsom helyett málnaszörpöt tett az ifjú apa. Gyermekeivel nagyon szoros kapcsolatot ápolt.
Nagy Imre 1953-as mezőgazdasági fejlesztési programja újabb lehetőséget adott számára: a kisvárdai járás kertészetfelügyelője lett, majd a mezőgazdasági gépállomás laborvezetője, és így elindulhatott az úton, amely végül a gyógyításhoz vezette. Talajtani, növényvédelmi, takarmányi és élelmezési termékvizsgálatokat végzett a járási mezőgazdaság fejlesztése érdekében. Hamarosan komoly sikereket ért el, és gyakran publikált. Később már nemcsak tanult, hanem tanított is, Ezüstkalászos Gazdatanfolyamokat vezetett.
Az 56-os forradalom után a mezőgazdasági gépállomás élére egy szakmailag képzetlen, ámde „megbízható” pártember került. Szakmai féltékenységtől hajtva nem is kedvelte Béres Józsefet, és traktorosként kívánta foglalkoztatni, sőt fegyelmi eljárást indított ellene. A vád ez alkalommal a Szabad Európa Rádió adásainak hallgatása, illetve illegális eszmék terjesztése volt. Fegyelmit végül nem kapott, de jobbnak látta, ha új munkahelyet keres, így került a Nyírségi Mezőgazdasági Kísérleti Intézet Kisvárdai Telepére dolgozni.
1957-től a Kisvárdai Tanács, majd a Szabolcs-Szatmár Megyei Tanács tagjává választották. Élete nagy feladata mégis a laborban várta, ahol egyre érdekesebb felfedezéseket tett…
