EGÉSZSÉGTIPPEK

egészségtudatosság - Getty Images - magazin

Vigyük magunkkal a jót a jövőbe!

A mögöttünk álló tél minden bizonnyal hosszúnak fog számítani mindannyiunk életében, de a vírusjárvány miatti kihívásokat, talán már felkészültebben tudtuk fogadni, és mára számos új, jó szokás is beépült a mindennapjainkba. Köztük olyanok, amelyek jót hoztak testi és lelki egészségünk szempontjából. Vajon átmenthetjük ezeket a pandémia utáni időszakra?

Egy veszélyes járványhelyzet bizony megtanítja az embereket a nagyobb tudatosságra: hogyan vigyázzanak testi és lelki egészségükre. A megelőzés, amiről annyit hallunk, most igazán értelmet nyert. Megértettük: a legtöbbet mi magunk tehetjük a teljességért.

Már nem halogatunk

Az elmúlt hónapokban sokakban igény ébredt az iránt, hogy utánaolvassanak az egészségmegőrzés mikéntjének, lehetőségeinek. „Erre tipikus példa a magas vérnyomás. Lépten-nyomon azt hallottuk, hogy a szív- és érrendszeri betegeknél a koronavírus-fertőzés komoly rizikót jelent. Emiatt sokan, akik korábban legyintettek a magas vérnyomásra, elkezdték azt ténylegesen kezeltetni, megfelelő diétát alkalmaztak, és odafigyeltek a mozgásra. Az érintettek próbálkoztak a stresszkezeléssel is” – emeli ki Faludi Viktória tanácsadó szakpszichológus, krízisterapeuta és sportkonzultáns. Hasonló a helyzet a cukorbetegséggel, aminél szintén egyértelművé vált, hogy elhanyagolása komoly következményekkel jár: esendőbbé teszi az embereket a betegségekkel szemben.

Immunrendszer: az egészség itt kezdődik

A legtöbben most döbbentek rá arra, hogy immunrendszerünk mennyire fontos az egészségünk megőrzésében, milyen lényeges támogatni a megfelelő működését. Talán most látszik igazán, mennyire örök érvényű id. dr. Béres József híres mondása:

„Csak azt tudnám minél többekkel megértetni, hogy sokkal könnyebb az egészségünket megvédeni, mint betegségből felépülni.”

Felértékelődött a prevenció, magyarán az, hogy a krónikus betegségek megelőzését egészséges életmóddal, helyes táplálkozással segítsük, továbbá rendszeresen járjunk szűrővizsgálatokra is, hogy a lehető leghamarabb észrevehessük, ha problémánk adódik.

Az vagy, amit megeszel

Különösen a mindig rohanó világban fontos, hogy újra és újra hangsúlyozzuk: egészségünk alapját a helyes táplálkozás adja. Mit, mikor, mennyit? A vírusjárvány ebben is a segítségünkre volt, a testmozgás mellett az emberek a táplálkozásra is elkezdtek jobban figyelni. A rendszeres zöldség- és gyümölcsfogyasztás a napi rutin része lett, másrészről felértékelődött a vitamin- és ásványianyag-tartalmú étrend-kiegészítők alkalmazása. Ez utóbbiak jelentős segítséget jelentenek akkor, ha táplálkozásunk valamilyen okból kifolyólag nem tudja teljes mértékben biztosítani számunkra mindazokat a tápanyagokat, amelyekre a szervezetünk megfelelő működéséhez szükség van.

Otthon vagy az irodában

Noha rendszerint kényszerből, de széles körben elterjedtté vált az otthoni munkavégzés, a „home office”, a tapasztalatok pedig többnyire pozitívak. „Sok esetben bizonyságot nyert, hogy nem feltétlenül szükséges szoros kontroll ahhoz, hogy a munka gördülékenyen menjen, és vannak olyan munkatársak, akik otthonról hatékonyabban dolgoznak. A cégeknél kiszűrődtek a fölösleges értekezletek, sokkal koncentráltabbak lettek a folyamatok” – mondja Faludi Viktória. Persze számos nehézséggel is jár, amikor a munkatársak nem tudnak közvetlenül találkozni, a pillanatok alatt letudható információcserék helyett gyakran sok telefonra van szükség, hiányoznak a kontaktusok, de bizonyos, hogy a járvány segített átgondolni, hogy a jövőben mikor célszerű az otthoni munka, mind a munkavállaló, mind a munkáltató szempontját tekintve. Nagy változás, hogy ott, ahol nem tudtak átállni a „home office” rendszerre, a járvány óta komolyabban veszik a betegségmegelőzésre vonatkozó szabályokat, és a munkatársak betegen, de már egy enyhe náthával sem mennek be a munkahelyre dolgozni – maszkban sem. Vagy ha mégis megesne, egy arra felelős munkatárs tanácsolja haza a kollégát a többiek védelme érdekében. Ha az ilyen jellegű óvintézkedések ezután is velünk maradnak, a szezonális fertőzések kivédése tekintetében óriási lépést teszünk előre.

Ráléptünk az új utakra

Az otthoni ülőmunka pozitív következménye az is, hogy megkerülhetetlenné vált a testmozgás kérdése. Már nem odázzuk el a rendszeres sportolást, hiszen nagyon is érezzük, mekkora szükségünk van rá. Rengetegen kezdtek rendszeres sétákba és kirándulásokba, sokan a nordic walking adta lehetőségeket fedezték fel, ezzel is igyekezve pótolni az idei szezonból kimaradt síelést. Ráadásul ez utóbbihoz utazni kell, és az évnek csak egy szűk időszakában van rá lehetőség, míg a nordic walkinghoz elég egy megfelelő lábbeli és mellé egy pár bot. Az elmúlt időszakban kedveltebb lett a futás is, és sokan olyanok is kimerészkedtek a szabadba, akik korábban csak az edzőtermek futópadjain gyűjtötték a kilométereket. Ez is kifejezetten megmaradhatna, sokkal jobb, egészségesebb friss levegőn mozogni, akár másokkal közösen is. Az ilyen jellegű sportok közvetlenül is erősítenek, támogatják az immunrendszert, és további előnyük, hogy friss levegőt szívunk és a bőrünket – még ha kis területen is – eléri a napfény. Ez segíti a D-vitamin képződését, ami az immunrendszer megfelelő működéséhez is hozzájárul.

Otthon is lehet edzeni

Sokan a szabadidős lehetőségek beszűkülése miatt „hazavitték” a sportolás eszközeit, spinning kerékpárt béreltek, vagy szobabiciklit vásároltak. Így rájöhettek arra, hogy ezeket a sportokat nem csak a termek nyitvatartási idejében űzhetik. „Néhány tevékenység alapjaiban változott meg, például egyes szolgáltatásokról kiderült, hogy online is kiválóan tudnak működni. Számos személyi edző kezdett el ilyen módon órát tartani, és valószínűsíthető, hogy az ilyen típusú edzések a továbbiakban is elérhetőek maradnak” – mondja Faludi Viktória. Ezekkel a lehetőségekkel a jövőben azok is élhetnek majd, akik munkahelyi időbeosztásuk miatt csak nehezen, vagy egyáltalán nem tudnának eljutni az edzőtermi órákra. Az online edzések mindenhol felértékelődtek, sokan rájöttek, hogy a gerinctornáról, törzsstabilizáló tornáról, pilátesről és jógáról akkor sem kell lemondaniuk, ha otthonuk közelében nincs ezekre módjuk. Vannak olyanok is, akik a járvány miatt egészen új lehetőségeket fedeztek föl. A komfortzónából való ilyen jellegű kimozdulás békeidőben is hasznos, jót tesz a testnek és a léleknek is, másrészt egy új sportág elsajátítása segíti az új helyzetek kezelését is.

Mentsük át a jövőbe!

Több sport, mozgás a szabad levegőn, egészségesebb étkezés, nagyfokú egészségtudatosság, fegyelmezettebb munkavégzés: ugye, mennyi jó dolog? Már csak az a kérdés, meg tudjuk-e őrizni ezeket a régi-új értékeket a jövőben. Kár, hogy egy világméretű járvány kellett ehhez, de legalább elmondhatnánk: tanultunk belőle. Vigyázunk magunkra, szeretteinkre, és megtanultunk jobban figyelni másokra is. Hiszen megértettük: az életünk törékeny, és továbbra is csak egy van belőle.

Béres Egészség magazin – 2021. tavasz/nyári szám
Fotó: Getty Images
Közzétéve: 2021.03.29

EZT AJÁNLJUK

Béres Csepp Forte
Az eddigi legerősebb Béres Csepp!*

Béres Csepp Forte

Vény nélkül kapható roboráló gyógyszer
Megnézem

TOVÁBBI TARTALMAK

egészségtudatosság - magazin

D-vitamin: a 6 legfontosabb tudnivaló

2020.09.20
egészségtudatosság - magazin

Így lehetünk egészségesek a négy fal közt

2020.09.22